Sport

Labdarúgás: véget ért a játékoskeringő a megyei I. osztályban + ADATBANK

Labdarúgás: véget ért a játékoskeringő a megyei I. osztályban + ADATBANK

2015. augusztus 4., kedd
Labdarúgás: véget ért a játékoskeringő a megyei I. osztályban + ADATBANK
SZS20140507_labdarugas_cipo_foci

Az átigazolási időszak lezárulta után letisztulni látszanak az erőviszonyok a megyei I. osztályban. Összeállításunkban a liga csapatainak nyári átigazolásait vesszük lajstromba.

Több csapat is alapjaiban alakult át, így például a tavalyi ezüstérmes Tápé, az UTC, vagy éppen az Ásotthalom. Az FK 1899 Szegedtől meghatározó emberek távoztak, Szentesen bővülni látszik a keret, míg a Mórahalom a riválisokat is gyengítve igazolt kiválóan. A feljutók közül az Újszentiván csak erősödött, az újonc Szeged-Grosics II. pedig a tavalyi U21-es csapataira építkezve vág neki a pontvadászatnak. Az előzetes célkitűzések terén elég visszafogottan fogalmaztak a trénerek és csapatvezetők, egyedül

Magyar György

nyilvánította ki, hogy együttese deklaráltan egy fényesebb éremért száll harcba.

Tápé ESK

Helyezés az előző szezonban:

2.

Vezetőedző:

Paksi Péter

Távozott:

Dalibor Crkvenjakov, Cseh Dániel, Pócs Tamás (mindhárman Mórahalom VSE), Csanádi Dániel (?), Fülöp Tibor (SZEOL SC), Sasa Glendza (?), Petar Mudresa (?), Németh László (Algyő SK), Milos Simovic (?), Szabó Gergely (Üllési ISE), Szántó Dániel (St. Mihály FC), Vér Ádám (Deszk SC).

Érkezett:

Csamangó Tibor, Teimel Márk (mindketten Szeged 2011 U21), Csanádi István (III. Kerületi TVE), Fábián Adrián (SZEOL SC U21), Kelemen Balázs (újrakezdte), Kertész Balázs (Tiszasziget SE), Szentes-Bíró Tamás (újrakezdte), Szökő Tamás, Újházi Norbert (mindketten FK Becsej, Szerbia). Paksi Péter:

"Az utolsó pillanatban tudtuk leigazolni a játékosokat. Majd ha elkezdünk dolgozni, meglátjuk, mi lesz. Négy-öt alapember maradt az előző évből, úgyhogy nem tűzünk ki különösebb célokat, futballozni szeretnénk."

hfc_tape42_gs

Fülöp Tibor ősszel már újra az NB III-ban rúghatja a bőrt

FK 1899 Szeged

Helyezés az előző szezonban:

3.

Vezetőedző:

Tóth János

Távozott:

Mihalkó Dávid, Molnár Dániel, Németh András (mindhárman Kiskunmajsa FC), Vasas Gábor (Ásotthalom TE), Szabó Tamás (visszavonult), Vékes Martin (Sándorfalva SK).

Érkezett:

Dóra Tamás (Ásotthalom TE), Frankó Dávid (Szarvasi FC U20), Garamvölgyi Csaba, Szabó Tamás (mindketten SZEOL SC), Garamvölgyi Dániel, Tóth Attila (mindketten Szeged 2011 U21), Király Bence (Hódmezővásárhelyi FC U-19), Nagy Sándor (SZEOL SC), Replyuk Zoltán (Mártély SK), Zsilák Tamás (Szegedi VSE), Tóth János:

"A középmezőnyben szeretnénk végezni a következő szezon végén."

Mórahalom VSE

Helyezés az előző szezonban:

4.

Játékos-edző:

Magyar György

Távozott:

Barna Dávid (külföldi munkavállalás), Czirják Tamás (Ujszegedi TC), Gonda Attila (Algyő SK), Márki Kornél, Tóth Lukács (mindketten Sándorfalva SK).

Érkezett:

Dalibor Crkvenjakov, Cseh Dániel, Pócs Tamás (mindhárman Tápé ESK), Király Dávid (Hódmezővásárhelyi FC), Mészáros Tibor (Ujszegedi TC), Pócs Dániel (Zenta, Szerbia), Varga Krisztián (Szegedi VSE). Magyar György:

"Bővebb csapattal dolgozhatunk idén, a harmadik-negyedik hely után egy fényesebben csillogó érmet szeretnénk szerezni, ezzel a csapattal az első-második helyre szeretnénk odaérni."

utc_mako-_mj-025

A mórahalmi középpálya fontos láncszeme lehet a szezonban Mészáros Tibor

Sándorfalva SK

Helyezés az előző szezonban:

5.

Vezetőedző:

Antal Róbert

Távozott:

Bálint Dávid (Tótkomlósi TC), Veselin Guberinic (?), Srdjan Mikovic (?), Mucsi Máté (Kiskunmajsa FC), Nikola Romic (?), Sipos Ákos (Tiszasziget SE), Darko Vizin (?).

Érkezett:

Antal Richárd, Szil Zsolt (SZEOL SC U21), Ábrahám Tamás (Ásotthalom TE), Faragó-Barát Zoltán (Szeged 2011 U21), Kántor Máté (SZEOL SC), Kovács Milán (Ujszegedi TC), Márki Kornél, Tóth Lukács (mindketten Mórahalom VSE), Siska Richárd János (Grosics Akadémia U19), Vékes Martin (FK 1899 Szeged), Visnyei Dávid (Grosics Akadémia U21). Antal Róbert:

"Nincs kifejezett célkitűzésünk, nem gondolkozunk helyezésekben. Szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni, illetve a fiatalokat beépíteni a csapatba."

Ujszegedi TC

Helyezés az előző szezonban:

6.

Játékos-edző:

Brinszky Adrián

Távozott:

Balogh Ádám, Gajdacsi Mátyás, Mészáros Zoltán, Mihalkó Gergely (mindannyian Ásotthalom TE), Bálint Dániel (Tiszasziget SE), Kovács Milán (Sándorfalva SK), Mészáros Tibor (Mórahalom VSE), Szabó Marcell (Balatonfüredi FC).

Érkezett:

Balogh Dávid Gábor (SZEOL SC), Czirják Tamás (Mórahalom VSE), Gulyás János (Orosháza FC), Kis Balázs (L-IT SZEAC U21), Koncz Péter (Szentesi Kinizsi TE), Laczkó Zsolt (Tisza SK Adorján, Szerbia), Péczely Csaba (Pázsit SE). Brinszky Adrián:

"A hagyományoknak megfelelően új csapatot építünk az UTC-nél. Szinte a komplett kezdőcsapat távozott. Igyekeztünk a lehetőségeinkhez mérten feltölteni a keretet, ami úgy érzem, hogy többé-kevésbé sikerült is. Mindenféle eredménykényszer nélkül vághatunk neki a bajnokságnak. Szeretnénk egy jó szellemű társaságot kialakítani, és bár nem vagyok az aranyközépút híve, de jelen esetben elfogadnám, ha egy erős középcsapattá tudnánk kinőni magunkat."

fk_morahalom_mj-005

"Végy egy jó kapust" - az UTC védekező szekciójának Czirják Tamás adhat stabilitást

Algyő SK

Helyezés az előző szezonban:

7.

Vezetőedző:

Takács Zoltán

Távozott:

Gyimesi László (visszavonult), Kovács Dávid, Tábi Attila (mindketten külföldi munkavállalás).

Érkezett:

Busa Bence (SZEOL SC), Deák Donát (SZEOL SC U21), Csányi Péter (Újbuda FC), Gonda Attila (Mórahalom VSE), Németh László (Tápé ESK). Takács Zoltán:

"Sosem szoktam kimondottan helyezésekben gondolkodni. Nyilván a tavalyinál jobb szereplésben bízunk. Szeretnénk a közvetlen élmezőnyhöz tartozni, illetve a bajnokság meghatározó csapata lenni."

Ásotthalom TE

Helyezés az előző szezonban:

8.

Vezetőedző:

Kószó László

Távozott:

Ábrahám Tamás (Sándorfalva SK), Baji Szabolcs, Szlobodnyik Gábor (mindketten külföldi munkavállalás), Bisztrovics Róbert, Csáki Róbert, Rencsár József, Török András (mindannyian Kiskunhalasi FC), Dóra Tamás (FK 1899 Szeged), Kiszner Antal (Csengele KSE), Malatinszky Dávid (Bordány SK).

Érkezett:

Balogh Ádám, Gajdacsi Mátyás, Mészáros Zoltán, Mihalkó Gergely (mindannyian Ujszegedi TC), Dürgő Péter (futsal, Szombathelyi Haladás VSE), Hatvani István, Klézli Péter Zsolt (mindketten Szeged 2011 U21), Szabadi Norbert (Tompa SE), Vasas Gábor (FK 1899 Szeged). Kószó László:

"Az átalakult csapat megpróbálja a legjobb eredményt elérni."

utc_tape_mj 20

Dürgő Péter a megcombosodó Ásotthalomnál tér vissza a nagypályára

Csongrád TSE

Helyezés az előző szezonban:

9.

Vezetőedző:

Szűcs Róbert

Távozott:

Kovács Norbert, Szabó Dániel, Szeles Dániel, Török Gábor (mindannyian Szentesi Kinizsi TE), Lévai Mihály, Szabó László (mindketten Kisteleki TE)

Érkezett:

Kovács Sándor (Szikáncs LE), Rácz Dezső (Hódmezővásárhelyi FC), Borda Szilárd (Szeged 2011). Kiss István, klubelnök:

"Mindenféleképpen egy középcsapat kialakítása a cél, amely a hazai mérkőzéseit megnyeri, idegenben pedig tisztesen helytáll."

Tiszasziget SE

Helyezés az előző szezonban:

10.

Játékos-edző:

Bernát Péter

Távozott:

Mario Cindel, Igor Tumbas (mindketten Szerbia), Borgulya János (Békésszentandrási HMSE), Kertész Balázs (Tápé ESK), Papp Ádám (külföldi munkavállalás).

Érkezett:

Barta Ottó (Szigetvári ZMSE), Bálint Dániel (Ujszegedi TC), Dékány Máté (Tótfalu), Laták Ádám (Szerbia), Réczi Valentin (Kalocsai FC), Sipos Ákos (Sándorfalva SK), Udvari Tamás (Algyő SK II.). Bernát Péter:

"Jobban szeretnénk szerepelni, mint a tavalyi tizedik hely, az első nyolc hely valamelyikét célozzuk meg."

tiszasziget_tape_mj-34

Igor Tumbas pótlása a védelem tengelyében nem lesz könnyű feladat Tiszaszigeten

Makó FC

Helyezés az előző szezonban:

11.

Vezetőedző:

Méhes Tibor

Távozott:

Győri András, Szilvási János (mindketten Deszk SC), Köteles Attila (Apátfalva SC), Tóth Attila (Hódmezővásárhelyi FC).

Érkezett:

Rakonczai Zoltán (Lökösháza KSK), Szalkai Gábor (Apátfalva SC). Méhes Tibor:

"Két-három éven belül szeretnénk egy olyan csapatot kialakítani, amelyik az első három hely valamelyikén végez. Saját nevelésű játékosokból kell összeraknunk egy versenyképes csapatot."

Mindszent SE

Helyezés az előző szezonban:

12.

Játékos-edző:

Tóth Csaba

Távozott:

Terbán György (külföldi munkavállalás).

Érkezett:

Brizik-Bodrogi Ticzián (Hódmezővásárhelyi FC), Dráviczki Antal, Poszler András (mindketten Szentesi Kinizsi TE), Keller Zoltán, Szakál Attila (mindketten Kisteleki TE), Varga Norbert (Békéssámsoni SK). Tóth Csaba:

"A biztos bent maradást tűztük ki magunk elé, szeretnénk a 8.-12. hely valamelyikén végezni."

fk_szeged-mindszent10kf

Keller Zoltán egy éven belül harmadszor váltott klubot

Szegedi VSE

Helyezés az előző szezonban:

13.

Vezetőedző:

Pécsek Tibor

Távozott:

Bacher Dávid, Szél István, Veress Gábor (KSE Balástya-Alfapakk), Varga Krisztián (Mórahalom VSE), Zsilák Tamás (FK 1899 Szeged).

Érkezett:

Cene Kristóf (Hódmezővásárhelyi FC U21), László Bálint (Slavija FK - Oroszlámos/Szerbia). Pécsek Tibor:

"Sok távozónk van idén, ezzel szemben sikerült pár ügyes játékost igazolnunk. Legnagyobb előnyünk, hogy a leghasznosabb játékosok az egyesületnél maradtak. Több tehetséges fiatalt tudunk a tavalyi U21-es csapatból beépíteni, és a harmincon felüli korosztályból Bodó Attila újra csatlakozott a megyeegyes kerethez. A srácokat edzésen és az edzőmeccseken nézve nagyon bizakodó vagyok! Ahogy közeledünk a bajnoki rajthoz, egyre több dolgot látunk vissza azokból, amiket gyakorlunk. A 6-12. helyek közé várom a csapatot az őszi szezon végére, persze a hathoz közelítve!"

Szentesi Kinizsi TE

Helyezés az előző szezonban:

15.

Játékos-edző:

Koncz Zsolt

Távozott:

Koncz Péter (Ujszegedi TC).

Érkezett:

Kerepeczki Csaba, Vincze Zoltán (mindketten Kiskunmajsa FC), Koncz Zsolt (játékos-edző, Ceglédi VSE), Kovács Norbert, Szabó Dániel, Szeles Dániel, Török Gábor (mindannyian Csongrád TSE), Lőrincz Bence, Molnár Zsolt (mindketten Hódmezővásárhelyi FC), Szűcs Dániel (Orosháza FC). Koncz Zsolt:

"Stabil középcsapattá szeretnénk válni, jobban szeretnénk szerepelni, mint az előző szezonban. Annak jegyében is telhet ez az év, hogy lássuk, kire lehet számítani a jövőben."

tape_hfc25_gs

Sokat jelenthet Kerepeczki Csaba rutinja az újjáépülő Kinizsinél

Kisteleki TE

Helyezés az előző szezonban:

16.

Vezetőedző:

Korom Tibor

Távozott:

Keller Zoltán, Szakál Attila (mindketten Mindszent SE).

Érkezett:

Lévai Mihály, Szabó László (mindketten Csongrád TSE), Polyák Csaba (Baks Baráti SE), Szabó Virgil (Hódmezővásárhelyi FC U17), Ungi Martin, Ungi Máté (mindketten Grosics Akadémia U21). Korom Tibor:

"Mivel még nem ismerjük a mezőnyt, az erőviszonyokat, így jelenleg a bennmaradás a célunk."

Szőregi RSE

Helyezés az előző szezonban:

megyei II. osztályból feljutó (1.)

Vezetőedző:

Móra Tibor

Távozott:

Buknicz Zoltán (Kübekháza SE), György Béla (Deszk SC), Temesvári Norbert, Túri Balázs (mindketten Újszentiván SE),

Érkezett:

Bányai Patrik (Deszk SC), Kószó Tamás (Pázsit SE). Tóth Tamás, klubelnök:

"Az első évet tapasztalatszerzésre szeretnénk felhasználni, hogy meglássuk, mire vagyunk képesek. Szeretnénk meglepetés csapat lenni, jó meccseket játszani, és a következő években minél előrébb lépni. A felnőtt csapatunk mellett az utánpótlásunkra is odafigyelünk."

fk_pazsit40_gs

Kószó Tamás két osztályt lépett feljebb a Szőreg hívószavára

Újszentiván SE

Helyezés az előző szezonban:

megyei II. osztályból feljutó (4.)

Vezetőedző:

Papp Endre

Távozott:

-

Érkezett:

Bazsik Tamás (Kübekháza SE), Orosházi Dániel (Kiskundorozsma ESK), Hegyesi Péter (SZEOL SC U21), Táncos Bence (FK 1899 Szeged U19), Temesvári Norbert, Túri Balázs (mindketten Szőregi RSE). Papp Endre:

"Nagyon fiatal csapatunk van, a költségvetésünk pedig talán a legkevesebb, nálunk nincsenek fizetett játékosok. A célunk most a biztos bennmaradás."

Szeged 2011-Grosics Akadémia II.

Helyezés az előző szezonban:

újonc

Edző:

Popovics Pál

Keret:

Barát Dániel, Czirok József, Csapó Imre, Erdős Márk, Fodor Ádám, Hajagos Tamás, Hoffmann Tamás, Krnács Richárd, Mákos Dávid, Molnár János, Povázsai Zsolt, Rebők Imre, Süli Szabolcs, Szerencse Ákos, Vass Tamás, Zvekanov Bence. Popovics Pál:

"Szeretnénk győztes mentalitást nevelni a második csapatnál játszó fiatalokba, ennek megfelelően minden mérkőzésnek győzelmi szándékkal fogunk nekiindulni. Jó lehetőség a felnőtt mezőnyben való szereplés arra, hogy a fiatal tehetségeink minél hamarabb felnőjenek mind fizikailag, mind taktikailag a nagycsapat mellé."

Egy helyen a megyei I. osztály összes átigazolása - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=557396

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 4.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.