Sport

Labdarúgás: exszegedi csatár szomorította a HFC-t

Labdarúgás: exszegedi csatár szomorította a HFC-t

2015. augusztus 30., vasárnap
Labdarúgás: exszegedi csatár szomorította a HFC-t
szeol_sc_hfc09_gs

Először kapott ki hazai pályán a Hódmezővásárhely a bajnokságban. Bódi Attila tanítványait a mesternégyest szerző Bata Csongor által vezetett Komlói Bányász fektette két vállra.

A tavaly még a SZEOL SC-t erősítő

Bata

rögtön a meccs elején kétszer is mattolta az első vásárhelyi bajnokiján védő

Bordás Dánielt

, az előnyt pedig a vendégek meg is tudták tartani a szünetig. Szünetben beállt a hazaiakhoz

Slobodan Dordevic

is, de segíteni a visszatérő támadó sem tudott a vásárhelyieken. Bata Csongor a 76. percben már mesterhármasnál járt, majd

Tukerics Ákos

és

Fábián Imre

gólváltása után a hosszabbításban ő állította be a végeredményt is.

Bódi Attila

legénysége harmadik hazai mérkőzésén elszenvedte az első vereségét, összességében pedig ötödik fellépésén a harmadikat. A HFC a 6. fordulóban a Bölcskéhez látogat.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 5. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC - Komlói Bányász SK 1-5 (0-2)

Hódmezővásárhely. Vezette: Bálint Attila (Flinta Zoltán, Zahorecz Roland).

HFC:

Bordás - Tóth J., Tóth I., Kökény (Szilágyi 32'), Marton, Szabó D. (Dordevic - a szünetben), Markovic, Komáromi, Tóth (Bartyik R. 72'), Fábián, Mihálffy.

Vezetőedző:

Bódi Attila.

Komló:

Herbert - Vágner (Pókos 57'), Bodó, Károly, Preininger, Korbuly, Szabó B. (Halasi 40'), Tukerics, Márkvárt (Kovács P. 65'), Bata, Horváth.

Vezetőedző:

Varga Balázs.

Gólszerzők:

Fábián (81'), ill. Bata (2', 6', 76', 90+2'), Tukerics (79').

Sárga lap:

Kökény (5'), Tóth J. (44'), Komáromi (55'), Tóth I. (90+3'), ill. Halasi (53'), Márkvárt (61'), Korbuly (67'), Pókos (87').

Kiállítás:

Szilágyi (81'). Bódi Attila:

"Ha az ellenfél már a meccs elején két góllal vezet, akkor onnan nem könnyű felállni. Ettől függetlenül azt mondom, hogy a második félidőben egész normális nyomás alatt tartottuk a Komlót, de a kiállítás végleg eldöntötte a mérkőzés kérdéseit. Ez az én hibám nagy mértékben, nekem kell megtalálni a módját annak, hogy a védekezésünk, illetve a támadójátékunk is visszaálljon arra a szintre és rendre, amelyet az idény elején mutattunk."

Bata Csongor komlói színekben négyszer köszönt be a HFC-nek - először kaptak ki otthon a vásárhelyiek a bajnokságban. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=564039

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 30.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.