Közélet

Kerékpárút épült Makó és Kiszombor között

Kerékpárút épült Makó és Kiszombor között

2015. augusztus 28., péntek
Kerékpárút épült Makó és Kiszombor között
kiszombor-mako_kerekparut

Közel 2,2 kilométer hosszúságú kerékpárút épült a Csongrád megyei Kiszombor és Makó között. A Maros folyón átívelő új kerékpárutat Lázár János országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter avatta fel pénteken.

A miniszter köszöntő beszédében kiemelte, hogy a kormány mindig támogatni fogja a kistelepüléseken élők életminőségének a javítását, így akár egy kerékpárút megépítését is. Mint mondta, az új út nem csak a fiatalok sportolási lehetőségeit bővíti, hanem segít azoknak a kiszombori polgároknak is, akik a közeli Makón találtak maguknak megélhetést. Kiemelte, hogy egy ilyen kerékpárút megépítését követően már nem kell szülőhelyéről elköltözni annak, aki esetleg ott nem talál munkát magának, hiszen a szomszédos Makót könnyen, gyorsan és biztonságosan megközelítheti kerékpárral is. Az új kerékpárút átvezet a két település közötti Maros folyó fölött, s ezzel a gyakorlatban is összeköti a két települést - mondta a miniszter.

Szegvári Ernőné

, a nagyközség polgármestere is arról beszélt, hogy az évek óta tervezett kerékpárút megvalósítása mennyire megkönnyíti az ott élők helyzetét, ugyanakkor számítanak a turistákra is, hiszen így már két keréken gurulva is megismerkedhetnek Kiszombor műemlék jellegű központjával. A beruházás 241 millió forintba került, amelyből 198 millió forint volt a KÖZOP Program támogatása, míg a fennmaradó részt, egy kormányhatározat alapján kapta meg a nagyközség, így önrész megfizetésére nem volt szükség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.