Közélet

Kelemen Hunor: a magyar-román intézményes kapcsolatokra kell a hangsúlyt fektetni

Kelemen Hunor: a magyar-román intézményes kapcsolatokra kell a hangsúlyt fektetni

2015. augusztus 22., szombat
Kelemen Hunor: a magyar-román intézményes kapcsolatokra kell a hangsúlyt fektetni

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a személyes helyett az intézményes kapcsolatokra kell a hangsúlyt fektetni Magyarország és Románia között, a két ország viszonyának javítása most a románokon múlik.

A politikus az M1 aktuális csatornának nyilatkozva szombat este úgy vélekedett, a mostani konfliktust a folyamatos és őszinte párbeszéd hiánya okozta. Hozzátette: ha beszélnének a problémákról, akkor ezeket lehetne kezelni.

Kelemen Hunor

Kolozsváron adott nyilatkozatában leszögezte: jelenleg a románokon múlik a kapcsolatok javítása, a magyarokban megvan a nyitottság, ugyanakkor Romániában most előtérbe kerültek azok a politikusok, akik azt gondolják, hogy a kisebbség helyzete belpolitikai kérdés. Múlt kedden a magyar külügyminisztérium azt közölte, hogy bekérették Románia budapesti nagykövetét, és közölték vele, hogy a Magyarországgal szembeni "román kormányzati kirohanások" már komolyan hátráltatják a magyar-román kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédi viszony fejlesztését. A román külügyminisztérium viszont azt az információt adta, hogy nem kérték be a budapesti román nagykövetet, hanem maga a nagykövet kért kihallgatást, hogy kormánya elégedetlenségét tolmácsolja

Zákonyi Botond

interjúja miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.