Közélet

Határzár: Több mint 25 millió a Csongrád megyei földtulajdonosoknak

Határzár: Több mint 25 millió a Csongrád megyei földtulajdonosoknak

2015. augusztus 6., csütörtök
Határzár: Több mint 25 millió a Csongrád megyei földtulajdonosoknak
kormanyhivatal_sajttaj02_gs

A kormányhivatalnak az ideiglenes biztonsági határzár építésével kapcsolatos hatósági feladatait vették számba a megyei védelmi bizottság rendkívüli ülésén, melyen elhangzott, hogy tegnap 112 közfoglalkoztatott dolgozott megyénkben a határzár építésén, és lezárult a megyei földtulajdonosok kártalanításának hatósági eljárása is.

Egyetlen témája volt a Csongrád Megyei Védelmi Bizottság rendkívüli ülésének, a hazánk déli határán létesítendő ideiglenes biztonsági határzárról tanácskoztak a bizottság tagja, továbbá az érintett települések vezetői. Több hatósági feladatot lát el a határzárral és az illegális migrációval kapcsolatban a Csongrád megyei kormányhivatal, melynek vezetője,

Juhász Tünde

arról tájékoztatott, hogy a 175 kilométernyi ideiglenes határzár építéséhez 980 ezer négyezetméter magántulajdonban lévő területet vesz igénybe az állam, megyénken belül összesen 146 443 négyzetméterről van szó a 62,8 kilométernyi határszakaszon. A földtulajdonosokat kártalanítás illeti meg, Csongrád megyében összesen 269 tulajdonosnak 25 millió 300 ezer forintot fognak kifizetni, az erről szóló határozatokat a napokban postázzák az érintetteknek. Azok, akiket 50 ezer forint alatti kártalanítás illet meg, a Szegedi Törvényszéken akár készpénzben is kérhetik az összeget, a többieknek pedig a bankszámlájára utalják, vagy postai úton kézbesítik.

kormanyhivatal_sajttaj01_gs

Az országos közfoglalkoztatotti mintaprogramhoz is csatlakozott Csongrád megye, mely keretében országosan 318 főt vonnak be a határzár építésébe. Juhász Tünde elmondta, hogy Szegeden és Mórahalmon már tartottak toborzást, s Csongrád megyében tegnap 112 közfoglalkoztatott vett részt a munkálatokban. Az illegális migránsok által jelentett közegészségügyi kockázattal kapcsolatban a tájékoztatási kötelezettségének már eleget tett a hivatal, közleményben hívták fel a figyelmet, hogy a migránsok által hátrahagyott szemetet, ruhaneműket senki se gyűjtse össze. A szegedi nagyállomáson egy hete közegészségügyi ellenőrzést tartott a kormányhivatal népegészségügyi főosztálya, mintákat vettek a fertőtlenített vasúti kocsik vécéjéből, a vagonokból, továbbá az Indóház téren a migránsok ellátását segítő önkéntesek faházából is. A laboratóriumi eredmények mindegyike negatív lett. Juhász Tünde hangsúlyozta azt is, hogy eddig a magyar lakosság körében a migránsokkal kapcsolatba hozható megbetegedéseket nem észleltek.

kormanyhivatal_sajttaj03_gs

Bakteriális fertőzés miatt került kórházba 20 határsértő

Közben a szegedi klinika sürgősségi osztályán és a gyermek fertőző osztályon migránsokat kezelnek,

szír menekültet szállítottak kórházba kedden hasmenéses panaszokkal kedden

, több gyermeknek és felnőttnek véres volt a széklete. A laboratóriumi eredményekre igaz még várni kell 1-2 napot, de elhangzott, hogy bakteriális megbetegedésről lehet szó, míg egy gyerek tesztje rotavírusra lett pozitív. Négy gyereknek és szintén négy felnőttnek volt véres a széklete, a gyermekek közül hatan infúziós kezelést is kaptak. A betegeket a magyar lakosságtól elkülönített szárnyban kezelik, s ahogy

Bosnyákovits Tünde

, a kormányhivatal népegészségügyi főosztályának a vezetője elmondta, eddig összesen 18 gyereket láttak el a szegedi klinikán. Elhangzott, a szükséges járványügyi intézkedéseket is megtették, ennek lényege, hogy a betegek kontaktjait elkülönítették, 44 személy minimum 48 órás megfigyelés alatt áll.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.