Közélet

Három és félmilliárd forint mehet önkormányzati fejlesztésekre

Három és félmilliárd forint mehet önkormányzati fejlesztésekre

2015. augusztus 10., hétfő
Három és félmilliárd forint mehet önkormányzati fejlesztésekre

Három és félmilliárd forint fejlesztési forrás felosztásáról döntött Pintér Sándor belügyminiszter, az összeget 207 önkormányzat fordíthatja a feladatellátásával kapcsolatos beruházásokra.

A kormányzati portálon hétfőn megjelent összesítés szerint a kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására 2 milliárd forintos előirányzat volt, és egy település legfeljebb 30 millió forintot igényelhetett. Az önkormányzatok bölcsődei, óvodai fejlesztésekre, az egészségügyi alapellátást szolgáló - például háziorvosi, gyermekorvosi - épületek felújítására, önkormányzati hivatalok megújítására pályáztak. Egymilliárd forint értékben lehetett pályázni belterületi utak, járdák, hidak felújítására; egy település legfeljebb 15 millió forintot kérhetett. Ezeken felül további félmilliárd forint pályázati forrás volt óvodai, iskolai és utánpótlás sporthoz kötődő infrastruktúra-fejlesztésre, felújításra vagy új létesítmény létrehozására. Itt egy önkormányzat legfeljebb 20 millió forintot kaphatott. A június 9-i határidőre 2563 önkormányzat rögzítette pályázatát az erre szolgáló információs rendszerben, majd kincstári felülvizsgálat után 2515-öt továbbítottak a Belügyminisztériumhoz. A települések összesen több mint 55,3 milliárd forint támogatást igényeltek. A miniszteri bírálat során előnyt élveztek egyebek mellett a fenntartási költségek csökkentését célzó fejlesztések, sportfejlesztések esetében pedig például azok, amelyek után a létesítmény több sportágra lesz alkalmas vagy bővíti a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeit. Huszonöt pályázatot tartalmi vagy formai hiba miatt elutasított a belügyminiszter, a forráshiány miatt nem támogatott 2283 önkormányzat kérelme pedig tartaléklistára került. A 207 támogatott önkormányzat átlagosan 17 millió forint fejlesztési forráshoz jut.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.