Közélet

Felfüggesztette három vezető tisztségviselőjét a VDSzSz Szövetség

Felfüggesztette három vezető tisztségviselőjét a VDSzSz Szövetség

2015. augusztus 13., csütörtök
Felfüggesztette három vezető tisztségviselőjét a VDSzSz Szövetség

Kezdeményezi a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) Szövetség szövetségi tanácsa három vezető tisztségviselő visszahívását a szövetség kongresszusánál, a döntésig a szövetségi tanács a tisztségviselőket tisztségükből felfüggesztette.

A szövetségi tanács csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a VDSzSz Szövetség a július 20-i szövetségi tanácsi ülésen kizárta VDSzSz Szolidaritás elnevezésű tagszervezetét, illetve a tagszervezet tagnyilvántartásból történő törléséről is döntött. A tájékoztatás szerint a kizárást kimondó határozat indoka az volt, hogy a VDSzSz Szolidaritás szándékosan olyan magatartást tanúsított, hogy a szövetség törvényes és alapszabályszerű működését megakadályozza. A törlésről szóló határozatot az indokolta, hogy a tagszervezet önhibájából az alapszabályban meghatározott tagdíjfizetési kötelezettségnek a felügyelő bizottság felszólítása ellenére sem tett eleget. A tagszervezet alapszabálysértő tevékenysége Bárány Balázs Péter érdekvédelmi alelnök, Halasi Zoltán felügyelő bizottsági elnök és Bernát Beatrix számvizsgáló bizottsági tag magatartására vezethető vissza - ismertette közleményében a szövetségi tanács. Hangsúlyozták, a tisztségviselők tisztségükkel visszaélve olyan súlyos sérelmet okoztak a szövetségnek, hogy a szövetségi tanács a kongresszusnál kezdeményezi visszahívásukat. Hogy a tisztségviselők a továbbiakban a VDSzSz Szövetségnek ne tudjanak kárt okozni, a szövetségi tanács csütörtöki ülésén felfüggesztette őket tisztségükből - áll a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.