Kultúra

Az angol beteg bivalykoponyája a szegedi múzeumban

Az angol beteg bivalykoponyája a szegedi múzeumban

2015. augusztus 6., csütörtök
Az angol beteg bivalykoponyája a szegedi múzeumban
Bivaly_Almasy

Azt a bivalykoponyát is bemutatják a Móra Ferenc Múzeum frissen nyíló Afrika-kiállításán, melyet Almásy László gróf Szudánban ejtett el egyik expedíciója során. A tárlaton e mellett maszáj házzal, szurikáta-bujkálóval és az afrikai vadon izgalmas titkaival várják az érdeklődőket. A kiállítást augusztus 7-én, pénteken 14 órakor nyitják meg.

Gróf

Almásy László

, a legendás Afrika-kutató és -felfedező 1926-ban indult afrikai expedícióra: közel egy hónapon keresztül, automobillal utazott a fekete kontinens vadregényes tájain. Az utazás végén Szudánba ért, ahol vadászatra indult: fő célja az volt, hogy a „legdicsőbb” vadat, egy bivalyt ejtsen el. Több merész, életveszélyes kaland után két bivalyt is sikerült leterítenie, akik koponyáját azonnal Magyarországra hozta az „angol beteg” - mint közismert, Az angol beteg című mozifilm főszereplőjének karakterét Almásy gróf személyisége alapján formálták meg. A szegedi Móra-múzeum Afrika-kiállításán most az egyik Szudánban elejtett bivalykoponyát is láthatják az érdeklődők közel hetven más állatfaj mellett. A tárlaton az afrikai szavannákat idézik meg, ahol a fűcsomók közül elefánt, zsiráf, zebra, oroszlán leskelődik, a vízparton krokodil tanyázik, a dús lombú esőerdő fái közül pedig újabb nagyvadak figyelnek. Emellett egy maszáj házat is felépítettek, ahol a kifáradt látogató lepihenhet, miközben álmát egy afrikai harcos őrzi. A gyermekeket szurikáta-bujkálóval, afrikai játékokkal és sok-sok izgalmas feladvánnyal várják az afrikai vadonban a Móra-múzeumban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.