Közélet

Augusztus utolsó hetében ismét nyárias meleg lesz

Augusztus utolsó hetében ismét nyárias meleg lesz

2015. augusztus 23., vasárnap
Augusztus utolsó hetében ismét nyárias meleg lesz

Augusztus és egyben a meteorológiai nyár utolsó hetében ismét melegszik a levegő, sok napsütés várható 30 Celsius-fok körüli maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn a hajnali pára- és ködfoltok feloszlása után mindenütt túlnyomóan napos idő lesz. Estétől viszont az Alpok felől ismét záporok érhetik el a Nyugat-Dunántúl térségét. Napközben többfelé megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik, Sopron környékén viharossá is fokozódhat a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 8-13 fok között, északnyugaton 15 fok körül alakul. A legmagasabb hőmérséklet 26-30 fok között valószínű. Kedden reggel, délelőtt a Tiszántúlon, délután a Dunántúlon több órára is kisüthet a nap. Emellett viszont több helyen várható záporeső, helyenként zivatar, néhol erős, zivatarok környezetében viharos erősségű széllökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 12-19 fok lehet. Napközben általában 21-26, de a Tiszántúlon 27-29 fokig is felmelegedhet a levegő. Szerdán, csütörtökön és pénteken napos idő várható, csapadék nem valószínű. A minimumhőmérséklet szerdán 11-16, csütörtökön 12-17, míg pénteken 13-18 fok között valószínű. A nappali maximumok szerdán 26-30, csütörtökön már 28-32, pénteken pedig 29-33 fok között alakulnak. Szombaton és vasárnap is derült, száraz idő várható. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton 14-19, vasárnap 14-20 fok között alakulnak. Napközben szombaton és vasárnap is 30-34 fokig melegedhet a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.