Gazdaság

A szabad felhasználású diákhitel kamata 4,9 százalék

A szabad felhasználású diákhitel kamata 4,9 százalék

2015. augusztus 2., vasárnap
A szabad felhasználású diákhitel kamata 4,9 százalék

A szabad felhasználású diákhitel kamata 4,9 százalékra csökkent július 1-jétől, ez a legalacsonyabb kamat a diákhitel 14 évvel ezelőtti bevezetése óta - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Bugár Csaba

az M1 aktuális csatornájának vasárnap reggeli műsorában azt mondta, arra számítanak, hogy többen elgondolkodnak majd azon, hogy a Diákhitel1-et felvegyék. Tájékoztatása szerint a 2001-ben bevezetett hitelt tavaly év végéig 360 ezernél többen vették fel és több mint egyharmaduk már teljes egészében vissza is fizette azt. A Diákhitel1-et érintő kedvező változtatások között említette, hogy az ügyfelek 36 hónapig kérhetik indoklás nélkül a törlesztőrészletük csökkentését, továbbá, hogy nemfizetés esetén a hitelszerződést már nem 6, hanem 12 havi elmaradás után mondják csak fel. Közölte, a jelenleg törlesztésre kötelezett mintegy 140 ezer ember közül mindössze 12 ezren vannak, akik egyáltalán nem törlesztenek. Jelezte, a változtatások közé tartozik az is, hogy személyesen keresik fel a nem fizetőket, hogy megoldást keressenek, ami akár fizetési könnyítés is lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.