Kultúra

Személyesen mutatta be műveit Mel Ramos, aki egykor együtt állított ki Warhollal + FOTÓK

Személyesen mutatta be műveit Mel Ramos, aki egykor együtt állított ki Warhollal + FOTÓK

2015. július 19., vasárnap
Személyesen mutatta be műveit Mel Ramos, aki egykor együtt állított ki Warhollal + FOTÓK
mel_ramos_kiallitas31_gs

Mel Ramos, a pop-art ikonikus alakja Szegeden járt. A halászlé megkóstolása mellett tárlatvezetést is tartott a Reökben.

Korábban megírtuk, megnyílt a pár nap múlva nyolcvanadik életévét betöltő kaliforniai művész,

Mel Ramos

kiállítása megnyílt a Reökben. Ramos művei 120 kiállításon szerepeltek 1959 óta, sőt 1963-ban közös tárlatot szerveztek a legendás

Andy Warhollal

és

Roy Lichtensteinnel

, s ő maga is a pop-art jelentős alkotói közé tartozik. Az alkotót és a látogatókat a Rádió 88 napozóválogatottja és egy hamisítatlan rockabillyt játszó banda, a Tom White & The Mad Circus fogadta. Az ’50-es évek divatja szerint öltözködő lányokkal a művész is csinált közös képeket. Az időjárás még az Egyesült Államok déli részében élő alkotó szerint is meleg volt, de így is megtartotta tárlatvezetését az érdeklődők előtt. Munkássága ötvözi az erotikát és a fogyasztói társadalom termékeit, ennek kezdetei egészen az 1950-es évtizedig, Mel Ramos középiskolai éveiig vezetnek vissza. Az első lányokat magazinok címlapjáról vette, míg a kiállított márkák - például a Coca-Cola, a Martini, a Toblerone - mindenki számára ismertek. A kiállítás a bécsi Galerie Ernst Hilgerből érkezett városunkba, s egészen szeptember 13-ig tekintheti meg a nagyközönség 16 éven felüli része.

Mel Ramos, a pop-art ikonikus alakja Szegeden járt. A halászlé megkóstolása mellett tárlatvezetést is tartott a Reökben.http://szegedma.hu/?p=554288

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 19.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.