Sport

Sakk: 21 év után játszik Szegeden mérkőzést Lékó Péter + FOTÓK

Sakk: 21 év után játszik Szegeden mérkőzést Lékó Péter + FOTÓK

2015. július 23., csütörtök
Sakk: 21 év után játszik Szegeden mérkőzést Lékó Péter + FOTÓK
leko_peter_sajtotajekoztato04kf

A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón bejelentették: Lékó Péter, szegedi sakknagymester több mint két évtized után újból Szegeden ragad bábut, augusztus közepén nemzetközi páros meccset játszik kínai ellenfelével.

A városházán megtartott sajtótájékoztatón

Szentgyörgyi Pá

l, Szeged gazdasági alpolgármestere bejelentette: a város támogatja

Lékó Péter

felkészülését az egyesületén keresztül, amelynek részeként augusztusban nemzetközi páros mérkőzést vív Szegeden a sakkozó a kínai

Li Chaóval

. "Legutoljára nemzetközi mérkőzésen Szegeden az U16-os világbajnokságon játszottam, ott sikerült megnyernem a vb-t, azóta 21 év telt el. Nagy öröm lesz számomra újra Szegeden játszani, szeptemberben lesz a kieséses világkupa, idén alig volt versenyem, így pedig öngyilkosság lenne ott elindulnom. Ezáltal jött az ötlet, ami jól összeegyeztethető a felkészüléssel, amihez pozitívan állt hozzá a város is. A támogatás tovább is lépett ezen a mérkőzésen, mert a világkupán és a jövő évi sakkolimpián való részvételt is támogatja" - mondta el az eseményen Lékó Péter. A szegedi sakkozó hozzátette, kínai ellenfelére leginkább a 2011-es sakkolimpiáról emlékszik, amikor is Li Chao az utolsó fordulóban megverte

Polgár Juditot

, ezzel a magyar csapat lecsúszott az érmet jelentő helyről. Li Chao a 15. helyet foglalja el a világranglistán. "Teljesen más stílust képvisel, mint a többi kínai sakkozó. Fontos, hogy a világkupa előtt más stílusú versenyzőkkel is találkozzak. Li Chao szinte minden nyílt versenyt megnyert idén, ahol elindult, érdekes lesz a stílusok csatája, ami a szakemberek szerint is jó, mert így lehet a legjobban felkészülni a világkupára" - fogalmazott Lékó Péter. A nemzetközi páros mérkőzésre augusztus 14.-20. között kerül sor az Ifjúsági Házban, ahogy pedig Lékó Péter a helyszínnel kapcsolatban elmondta, szinte hazai pálya lesz számára. A hat napon át zajló csatában augusztus 17-e lesz a szünnap, amikorra szeretnének egy kötetlen sakkprogramot szervezni, ahol a nézők közelebb kerülhetnek majd a sakkozókhoz.

Mészáros Attila

, a Magyar Sakkszövetség főtitkára kifejtette, a szövetség is örül az eseménynek, mert fontos, hogy a sakk is egy látható sportág legyen. "A számítógépes világgal már mindenki az interneten játszik, a legnagyobb problémánk, hogy hogyan tudnánk a gyerekeket levinni az egyesületekbe. Az interneten is követhető lesz a mérkőzés a chess.hu-n" - nyilatkozta a sakkszövetség elnöke. A tervek szerint a nemzetközi páros mérkőzés augusztus 14-én, 15 órakor kezdődik.

Újra Szegeden játszik mérkőzést Lékó Péter: a szegedi sakknagymester augusztus 14.-20. között játszik kínai ellenfelével.http://szegedma.hu/?p=555228

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 23.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.