Vélemény

Öngól(eső)

Öngól(eső)

2015. július 6., hétfő
Öngól(eső)

Olimpiaügyben Botka László tanári mozdulattal kanyarított saját kapujába. Félő, hogy ennek a "devecserizésnek" Szeged issza meg a levét.

Megnézte a bal felsőt, majd tanítani való mozdulattal csavarta be a labdát - a probléma csak annyi, hogy a saját kapujába. Ezt a klasszikussá vált öngólt

Tokody Tibor

követte el az Újpest játékosaként még 2001 áprilisában a Dunaferr elleni bajnokin; később elismerte, megzavarodott egy pillanatra, azt hitte, hogy az ellenfél kapuja előtt áll. Az ilyen pillanatnyi zavarok sokszor komoly következményekkel járnak! Emlékeznek a legendás találatra? https://www.youtube.com/watch?v=JUotmMQvtjE Úgy tűnik, a 2024-es magyarországi olimpia pályázata most legalább ennyire összezavarta a szocialistákat, hiszen országos választmányi elnökük, az MSZP szegedi polgármestere,

Botka László

is ugyanígy kipókhálózta saját kapujának bal felső sarkát. A történet ott kezdődött, hogy a június 26-i közgyűlés előtt két nappal a KDNP elnök-frakcióvezetője,

Haág Zalán javasolta

, a testület - a Fővárosi Közgyűléshez hasonlóan - fejezze ki, támogatja a magyar rendezés gondolatát, sőt, Szeged helyszínként is be kíván kapcsolódni az ötkarikás játékok forgatagába, mégpedig a Maty-éri vizes központtal. Egy napra rá tartották a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért országos road show

szegedi konferenciáját

- a jeles és nagyszabású eseményt Botka Lászlónak kellett volna megnyitni, ám furcsa (de jelentőségteljes) módon személyesen nem jött el, csak levélben köszöntötte a résztvevőket, és távollétében

Joób Márton

MSZP-s sportbizottsági elnökre bízta az üdvözlést. A polgármester ugyan levelében azt üzente, nemcsak kell, hanem érdemes is küzdeni a 2024-es olimpiáért, és kiemelte: "a jelenlegi elképzelésnek külön erőssége, hogy Budapest mellett több vidéki város - köztük Szeged is - bekapcsolódhatna a versenyek rendezésébe, ezáltal az egész ország bekerülhet a gazdasági-infrastrukturális fejlődés mellett az olimpiai játékok hihetetlenül izgalmas légkörébe", ám

a másnapi közgyűlésen

hiába erősítette meg az önkormányzat elkötelezettségét, az általa vezetett baloldali koalíció mégsem engedte napirendre venni Haág Zalán javaslatát arról, hogy Szeged már most kezdje meg az előkészületeket és a lobbizást. Pedig egyértelmű, hogy

aki lemarad, az kimarad, hiszen számos település szeretne bekapcsolódni a programba,

ráadásul

elképesztő (sportpolitikai) konkurenciaharc

körvonalazódik a Csepelre tervezett és a Maty-éri kajak-kenu pálya között is! No, ebben a helyzetben Botka László ismét egy napra rá folytatta a kettős beszédet vagy még inkább a kettős cselekvést, hiszen nemcsak megjelent az újszegedi ligetben a már említett Társadalmi párbeszéd az olimpiáért országos road show családi napján, hanem széles mosollyal durrantotta el a startpisztolyt ahhoz a jelképes futáshoz, melyen a mozogni vágyók 2024 méter megtételével támogatták hazánk pályázati szándékát. Aztán - ismét hadd hozzunk egy párhuzamot a polgármester kedvenc sportágából - magára öltötte

Pavol Durica

mezét... (Ő az a szlovák futballista, aki 2008 márciusában tulajdonképpen kiejtette saját csapatát, az FC Fehérvárt a magyar kupából, miután a Debrecen kihagyott büntetőjét követően védhetetlenül saját kapuba bombázta a labdát. Íme!) https://www.youtube.com/watch?v=mioawS7cDK4 A polgármester ezt követően múlt szerdán

Kálmán Olgánál

vendégeskedett az ATV-ben, amikorra már MSZP-s politikusok egymásnak homlokegyenest ellenmondó nyilatkozatokat kezdtek tenni az ügyben. Az Egyenes Beszéd műsorvezetője is azt vetette Botka szemére, hogy

egyáltalán nem tudni már, mit szeretne a pártja

- talán azt, hogy mindenki akarjon és mondjon is mást... Úgy tűnik, Botka László pár nap alatt valamilyen okból megvilágosodhatott, mert nemcsak a kormányt, de már a Magyar Olimpiai Bizottságot is ostorozta, és rávilágított a pálfordulásra:

elvileg igen, de gyakorlatilag nem.

Hogy ez az álláspont milyen károkat okoz Szegednek, milyen lehetőségektől esik el a város, egyelőre megjósolni is lehetetlen, mindenesetre nagyon úgy tűnik, a szocialista polgármestert nem zavarja, ha pártpolitikai megfontolásból akár ki is ejti települését ebből a versengésből...

Ezen a forró nyáron azonban

nem ez volt Botka László egyetlen meglepően rosszul sikerült labdaérintése.

Miközben Szegedet egyre súlyosabban érinti a migrációs nyomás, az itt élők aggódnak, mert az illegális bevándorlók nemcsak a külső részeken, hanem a belvárosban is fel-feltűntek, az országos sajtó is attól a nyilatkozatától volt hangos, amit

a SZEGEDma.hu mottóként használt

:

"a város lakosságát egyáltalán nem zavarták a menekültek, nem is találkoztak velük az utcákon…"

Ezek tetézve

a szabadtéri játékokat

azzal a gondolattal nyitotta meg, hogy

"Szeged a hidak és nem a drótkerítések városa"

- az eredeti célja mellett akaratlanul arra is ráirányítva a figyelmet: 2002 óta pontosan négy választási kampány színes-szagos kiadványaiban ígérte meg a szegedieknek a harmadik Tisza-hidat, ám hiába a mázas szavak és a gyönyörű látványtervek, semmiféle előremozdulás, egyetlen kapavágás sem történt... Ez már gombócból is sok, nemhogy öngólból. Botka Lászlónak nincsenek könnyű hetei. Már csak remélni tudjuk, hogy

nem kopogtat

be egy

autógyár

is, további főfájást okozva...

(Bónusz: 2013 ősze óta "devecserizésnek" is nevezik az öngólt, ezért!)

https://www.youtube.com/watch?v=b_ZKeHPz64Q

"Hogy ez az álláspont milyen károkat okoz Szegednek, milyen lehetőségektől esik el a város, egyelőre megjósolni is lehetetlen..."http://szegedma.hu/?p=551752

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 6.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.