Közélet

Olvasói levél: Thököly utca – M43 körforgalom szabályozás

Olvasói levél: Thököly utca – M43 körforgalom szabályozás

2015. július 16., csütörtök
Olvasói levél: Thököly utca – M43 körforgalom szabályozás

"Amióta létezik az újszegedi Thököly utca – 43-s közútnál lévő körforgalom, azóta van háború az utca felől a körforgalomba betekerő kerékpárosok és az ott közlekedő gépjárművek vezetői között. Ezen kívül van ott egy hatalmas baj a körforgalom Szőreg felöli kijáratánál lévő gyalogátkelő ügyében is. Naponta csak egyszer, oda, s vissza veszem igénybe kerékpárral közlekedve ezt a körforgalmat, de szinte nincs nap, hogy ne tapasztalnék konfliktus helyzetet. Képzelem e jelenség összességet a nap 24 órájára vetítve, ha az én napi egy-egy percnyi ottlétem alatt ennyi problémás eset adódik!" - írja egy olvasónk hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.

A levelet változtatás nélkül közöljük:

"Ami miatt most ide írok, szándékom szerint a közúti jelzőtáblákat kihelyező hivatali közegnek címzem. A helyzet a következő, amit 07.14-n tapasztaltam, mint változást. Mióta a körforgalom létezik semmi nem tiltja, hogy kerékpárral kitekerjek a Thököly utcából bele a körforgalom egyetlen forgalmi sávjába mint jármű. Most kiraktak egy kerékpárral történő haladást tiltó táblát Szőreg felé, ami azt jelenti, hogy nagy svunggal tekerve a körforgalom egyetlen sávjába, jobbra kéz irányjelzést el nem mulaszthatóan le kellene futnom az átkelésre váró gyalogosok közé a töltés oldalba. Nem mellékesen – miután van gépjármű vezetői jogosítványom, tehát tudom – előbb át kellene előttem engedni a zebrán várakozó gyalogosokat, tehát meg is kell állnom. A helyzet kettős: Az illetékeseknek bele kellene gondolni abba, hogy nem éppen szerencsés kerékpárral megállni az autók előtt, keresve az egyensúlyt, kiszélesítve a kikerülés szükséges oldaltávolságot. Akkor is meg kell állnom, leszállni a kerékpárról, ha mit sem sejtő gyalogos, gyalogosok állják el az utat. Tegnapig volt szerencsés a körülmény, a tiltó tábla ötven méterrel előrébb a temető aszfaltozott bejáratánál volt kirakva, így ott lendületből le tudtam hajtani a lenti párhuzamosan futó kerékpárútra nem korlátozva a 43-s forgalmát. A gépjárművek könnyedén ki tudtak kerülni a körforgalomból történt szabályos kimenetelemet követően. Sok, nagyon sok gépjármű vezetője tudta és tudja, türelmesen be is tartották körülöttem, hogy körforgalomban haladó járművet nem lehet előzni, kerülni. Az a néhány másodperc nem a világ vége, nem hül ki a leves otthon. Csak egy-két autós dudált rám eddig és zavart volna a francba, hogy mit keresek az úton, de akad ilyen is. Aki ide a gyalogátkelőhöz tetette ki a tiltó táblát ezek közé tartozhat, nem vette figyelembe a Thököly útról történő felhajtás szabadságát. Tehát ha az autósok nem akarnak találkozni kerékpárossal a körforgalomban, akkor tiltó tábla kell a Thököly utca torkolata előtt, ahol a kerekesek még probléma nélkül leszállhatnak ingatag járművükről és felmehetnek a járdára. És akkor nem kell tiltó tábla külön a gyalogosoknak. Mert akkor elvileg nekik szólna, feleslegesen.

Tisztelettel: Vörös Imre, Szeged-Szőreg"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.