Közélet

Nagyfa mellett is épülhet illegális migránsokat befogadó sátortábor

Nagyfa mellett is épülhet illegális migránsokat befogadó sátortábor

2015. július 21., kedd
Nagyfa mellett is épülhet illegális migránsokat befogadó sátortábor
Illegális bevándorlás - Migránsok a magyar-szerb határnál

Nagybaracska és Nagyfa mellett épül meg hamarosan az első olyan sátortábor, ahol a hazánkba illegálisan érkező migránsokat helyezik el – tudta meg a Napi Gazdaság.

A

lap szerint

kiegészítő építményeket is telepítenek, így a tisztálkodással sem lesz gond, komfortos körülményeket teremtenek a bevándorlóknak. A kormány mai ülésén dönt arról, hogy a Csongrád megyei Mórahalom határában

felépített próbakerítések

közül melyiket választja. A Napi Gazdaság úgy tudja, a megépült négyféle típusból több verziót is kiválasztanak, ugyanis az ártérben a cölöpös megoldás az ésszerűbb, míg más területeken a betonalapú kerítések épülnek. Ma dönt a kormány arról, hogy a Csongrád megyei Mórahalom határában felépített próbakerítések közül melyiket választja. A Napi Gazdaság úgy tudja, a szakemberek elvetették a dupla kerítés megépítését a déli határnál. Információink szerint ezt egyrészt technikai, másrészt anyagi megfontolásból sem tartják megvalósíthatónak. A kivitelezést a Honvédelmi Minisztérium biztosítja, a honvédség felkészült és várhatóan négy hónap alatt végez az építkezéssel. Egyszerre 12 helyszínen kezdik meg majd a munkálatokat. A Napi Gazdaság értesülései szerint a bicskei befogadó állomás is teljesen megtelt, a tegnapi adatok szerint 1340 migráns tartózkodik ott. A tábor területén 34 sátrat is felállítottak, de úgy tudjuk, azok kihasználtsága nem teljes, mert csak egy-egy családot tudnak beköltöztetni. Időközben már átlépte a 86 ezret azoknak az illegális bevándorlóknak száma, aki a szerb–magyar zöld határon érkeztek hazánkba. Múlt hét péntektől vasárnap éjfélig 4233 migránst állítottak elő a rendőrök, a polgárőrök és a mezőőrök, főként Csongrád megye déli részén. Tegnap délután öt óráig 42 helyszínen 885 főt, köztük 193 gyermeket fogtak el az egyenruhások Csongrád megye déli részén. A migránsok etnikai megoszlása: afgán, szír, pakisztáni és néhány afrikai állampolgár.

Tessely Zoltán

országgyűlési képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján a Fidesz nevében arra kérte a kormányt: dolgozzanak ki egy olyan megvalósítási tervet, amelynek segítségével a migrációs táborok a városokon kívülre kerülhessenek. A politikus szerint ezzel biztosítani lehetne a magyar polgárok biztonságát, a jelenleg működő befogadóállomások azután valóban azokkal az emberekkel foglalkozhatnának, akik saját hazájukban valós veszélynek vannak kitéve, vagyis ténylegesen menekültek. Tessely hozzátette: országosan 100 migráns közül csak nyolc a valódi politikai menekült, ez bicskei viszonylatban mindössze két főt jelent. – A többiek becsapnak minket – jelentette ki a képviselő. Szerinte a bevándorlók terhét nem bírja el Magyarország, ezt a népvándorlást meg kell állítani. – Szemben azzal „a néhány őrülttel”, aki politikai megfontolásból úgy gondolja, hogy ez nem így van, a Fidesz határozottan úgy gondolja, hogy aki Magyarországra érkezik, annak be kell tartania a törvényeket és a kulturális viselkedési szabályokat – szögezte le Tessely Zoltán. Kiemelte: a kormány javaslatára ezért is döntött úgy az Országgyűlés, hogy a déli határnál biztonsági határzárat épít.A városban élők szerint félelemkeltő, amikor 50 fős csoportok közlekednek az utcán, elfoglalják a parkot, napközben ott pihennek és annyi szemetet hagynak maguk után, amit a helyi köztisztaságért felelő alkalmazottak már alig bírnak kezelni. Erről már Tessely Zoltán, Bicske fideszes országgyűlési képviselője tájékoztatta a Napi Gazdaságot. Bicske volt polgármestere azt is elmondta, idén 13 olyan besurranó tolvajlásról tudnak, ami migránsokhoz köthető. Valamennyi eset abban az utcában történt, ahol a befogadóállomás épülete áll. Néhány héttel ezelőtt szintén Bicskén találtak már bevándorlót késsel a kezében egy bevásárló­központban. Tessely Zoltán hozzátette: a helyiekben félelmet kelt az egyre több migráns. A politikus szerint amilyen gyorsan a mintaszakaszt megépítették, olyan gyorsan fogják felépíteni a teljes, 175 kilométeres határzárat is. Kiemelte, hogy azokat, akiket semmiféle veszély nem fenyeget saját hazájukban, illetve biztonságos országnak tekinthető államból érkeznek, gyorsított eljárással lehet kiutasítani. Fontosnak nevezte a Btk. tervezett szigorítását is, amely alapján az illegális határátlépés a jövőben nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősülne. Tessely Zoltán kérdésre válaszolva sajnálatosnak nevezte, hogy szombat este Szegeden megtámadtak egy párt; egy magyar állampolgárságú, félvér fiút vélhetően bevándorlónak néztek és szidalmaztak, majd a barátnőjét súlyosan bántalmazták. A képviselő határozottan visszautasította, hogy a kormány politikája felelős lenne az esetért, egyúttal leszögezte, az ügy nem zárulhat le méltó büntetés nélkül.– A gyerekek és a fiatalkorúak más elbírálásban részesülnek, róluk gondoskodni kell – ezt múlt héten

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette ki. A miniszter hozzátette: eddig 3800 gyermeket helyeztek el Hódmezővásárhelyen és a Fóti Gyermekközpontban.

Nagybaracska és Nagyfa mellett épül meg hamarosan az első olyan sátortábor, ahol a hazánkba illegálisan érkező migránsokat helyezik el - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=554689

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 21.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.