Sport

Labdarúgás: kiválóan sikerült a HFC bajnoki főpróbája

Labdarúgás: kiválóan sikerült a HFC bajnoki főpróbája

2015. július 26., vasárnap
Labdarúgás: kiválóan sikerült a HFC bajnoki főpróbája
hfc_asotthalom55_gs

Utolsó felkészülési mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott a Hódmezővásárhelyi FC a Bács-Kiskun megyei I. osztály bajnoka, a Kiskunfélegyháza ellen.

A vásárhelyi klub

tudósítása szerint

a csapatból hiányzott sérülés miatt

Szabó

,

Antal

és

Nagy

, míg

Faragó

egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a mérkőzésen. A hiányzók nélkül is lendületesen kezdett a hazai együttes. Már az első percektől mezőnyfölényben voltak Bódi Attila tanítványai, ami már az első negyedóra végén góllá érett. Ekkor

Tóth Attila

cselezett befelé a bal oldalról és elemi erővel lőtte ki a hosszú felső sarkot. A folytatásban egy kicsit visszaesett az iram, inkább a mezőnyjáték dominált, de egy szöglet után

Fábián

fejesét csak bravúrral tudta hárítani a vendégek kapusa. A félidő vége előtt tizenhat méterről kapott szabadrúgást a HFC, és

Szilágyi

nagyszerű mozdulattal tekerte a játékszert felső sarokba. A második félidőben továbbra is többet birtokolta a labdát a vendéglátók alakulata, a fölényt pedig egy tizenegyes révén sikerült is gólra váltani. A nagyszerűen játszó Szilágyit csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, így jogosan járt a büntető, amelyet a sértett magabiztosan értékesített. A vendégek elsősorban a csereként beálló

Tóth István

elfutásaival próbáltak veszélyeztetni, de

Kovács

kapus rendre a helyén volt. A félidő közepén újabb vásárhelyi találatnak örülhettek a kilátogató nézők: egy szabadrúgást

Bartyik Norbert

tekert védhetetlenül a jobb felső sarokba. A hátralévő időben összejött a szépítés a vendég kiskunfélegyházi csapatnak. Tóth Istvánt némileg feleslegesen buktatta

Tóth József

a büntető területen belül, a tizenegyessel pedig maga a sértett alakította ki a végeredményt. Bódi Attila csapata utolsó edzőmérkőzésén aratott sikerével szépen zárta a felkészülést, és magabiztosan várhatja a jövő heti bajnoki rajtot. A HFC az NB III-as bajnokság 1. fordulójában, augusztus 2-án a Békéscsaba II. csapatát fogadja a városi stadionban.

Felkészülési mérkőzésen:

Hódmezővásárhelyi FC - Kiskunfélegyházi HTK 4-1 (2-0)

Hódmezővásárhely.

HFC:

Kovács S. - Tóth J., Tóth I., Kökény, Marton B., Komáromi, Brizik-Bodrogi, Varga, Tóth A., Fábián, Mihálffy.

Csere:

Kovács A., Bertók, Bartyik N., Bartyik R., Marton Sz., Djordjevic.

Vezetőedző:

Bódi Attila.

Gólszerzők:

Szilágyi (2), Tóth A., Bartyik N., ill. Tóth I.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.