Sport

Kosárlabda: Révész Ádám sokat profitált a feljutással zárult Eb-ből

Kosárlabda: Révész Ádám sokat profitált a feljutással zárult Eb-ből

2015. július 21., kedd
Kosárlabda: Révész Ádám sokat profitált a feljutással zárult Eb-ből
magyar_u_20_kosar

Teljesítették az előzetesen kitűzött célt a magyar U20-as válogatott tagjai: Pór Péter tanítványai a hazai rendezésű, B divíziós kontinenstornának úgy vágtak neki, hogy mindenképpen fel szeretnének jutni az A divízióba, ez pedig a Montenegró elleni győztes bronzmeccsel sikerült is. A Naturtex-SZTE Szedeák válogatott centerét, Révész Ádámot kérdeztük a torna után.

Még a tornára való

felkészülés közben

kérdeztük

Révész Ádámot

, a Naturtex-SZTE Szedeák centerét arról, hogy miképp várja az U20-as Eb-t: a szegediek centere akkor azt mondta, képesnek tartja a csapatot arra, hogy a feljutást jelentő első három hely valamelyikét megszerezze. A csoportmérkőzéseket egy kiütéses sikerrel nyitotta a magyar csapat Moldova ellen (100-35), majd a svédek elleni 9 pontos vereséget (52-61) után egy újabb magabiztos, Albániával szembeni (81-52) siker következett, amit egy elképesztő, Szlovákia elleni,

Perl Zoltán

által vezetett feltámadás (101-85, hosszabbítás után) követett, ami már felsőházat jelentett. Macedónia ellen megragadta esélyét a válogatott a középdöntő első meccsén (63-54), így a fehéroroszok elleni meccsen még egy hatpontos vereség is belefért volna a négybe jutásért, mivel a svédek megverték a macedónokat. Végül hárommal kapott ki a magyar U20-as együttes, így következhetett a finnek elleni elődöntő: az északiakat nem tudtuk megállítani, (58-69) ezért a Montenegró elleni bronzmeccsen egyszerű volt a képlet. Ha nyer a csapat, megvan a harmadik hely, és ezzel együtt a feljutás is. Tizenötpontos hátrányba került a magyar együttes, de végül ezt kiváló játékkal ledolgozta, és 68-66-os győzelmével megszerezte a bronzot, és elérte célját, feljutott az A divízióba. „Ez volt a célunk, hogy feljussunk az A divízióba, az most ebből a szempontból mindegy szerintem, hogy harmadikok, vagy másodikak vagyunk. Így boldogabbak is voltunk, mintha a döntőt elveszítettük volna, szerintem ez így pont jól jött ki. A bronzmeccsnek nagyobb hangulata volt, mint a döntőnek, ebben persze szerepe volt annak is, hogy Székesfehérváron hazai közönség előtt játszhattunk, de a bronzmeccsnek úgymond nagyobb tétje van itt, mert bár persze nem mindegy, hogy aranyat vagy ezüstöt kap az ember, de itt az A divízióba jutás volt a tét. Volt nyomás a csapatokon, de megint sikerült a sírból visszahoznunk a bronzmeccset, ehhez persze Perl Zoli is kellett, aki megint pár perc alatt dobott 10 pontot, így szépen belelkesített mindenkit. Én például teljesen úgy éreztem, hogy lépni sem tudok, és ez szerintem látszott is rajtam az elején, de a végén, amikor felküldött az edző két perccel a vége előtt, akkor én is úgy voltam vele, mint mindenki, hogy ezt a két percet kiszenvedjük, és meg tudtuk csinálni” – mondta el portálunknak a tornát összegezve Révész Ádám, az U20-as válogatott és a Szedeák centere. A sorsdöntő, Montenegró elleni „kisdöntőben” is fontos pontokkal segítette a válogatottat Révész Ádám: azt követően, hogy folyamatosan faragott hátrányából a mérkőzés végéhez közelítve a magyar csapat, éppen a Szedeák játékosának kettesével tűnt el végleg a montenegróiak előnye, Révész Ádám kosarával már ikszre álltak a felek bő másfél perccel a vége előtt. „Úgy éreztem, hogy tényleg semmi energiám nincs, utolsó tartalékaimat mozgósítottam meg. Mikor felmentem, akkor Perl Zolival játszottam egy kettő-kettőt, bedobtam, azzal lett egál. Ott már nem érdekelt, hogy mennyire fáj mindenem és mennyire fáradt vagyok, ott állt az egész csarnok, nagyon jó érzés volt. Oldalról jött az ellenfél, ahol szereztem is egy labdát, majd Zolinak visszaadtam az előző passzát, és így már vezettünk kettővel. Onnan már ugyanaz volt szerintem a helyzet, mint a szlovákok ellen, amikor a vége előtt 40 másodperccel nyolccal mentek, lelkileg annyira nagy fölénybe kerültünk, hogy már nem volt tartása az ellenfélnek, és be tudtuk húzni a meccset” – tekintett vissza a Montenegró elleni feljutást jelentő bronzmeccsre Révész Ádám.

Végezte a piszkos munkát

szedeak_kormend19_gs_revesz_adam

A szegedi center mind a nyolc mérkőzésen pályára lépett, a torna alatt átlagban 20.1 percet töltött a pályán, ami alatt öt pontos átlagot produkált, mezőnyből 51.6%-al célzott, míg 40%-al büntetőzött, e mellett átlagban 6.6 lepattanót szedett, a finnek ellen például 14 pattanót is megszerzett. Legponterősebb meccse a Moldova elleni nyitómeccsen volt, amikor 11-ig jutott, és az Eb minden meccsén szerzett pontot. A torna előtt ugyan kisebb sérüléssel is bajlódott Révész Ádám, e miatt a portugáliai edzőtábort is kihagyta, de ez végül nem gátolta a játékban a torna alatt. „Szerencsére rendbe jött a sérülésem az Eb-re. Én úgy gondolom, hogy elégedett lehetek magammal, főleg védekezésben, úgy érzem, kivettem a részem a csapat munkájából. Nyilván voltak olyan meccsek, amikor jobban ment a pontdobás is, volt olyan, amikor több lepattanót szedtem, de szerintem a statisztikából nem lehet leszűrni a játékomat ezen az Eb-n. Elégedett vagyok, főleg úgy, hogy feljutottunk az A divízióba, így szerintem mindenki elégedett lehet. Montenegró ellen ott voltak a helyszínen barátaim és családtagjaim is, nagyon jól esett az ő jelenlétük, egyből mutattam is nekik a megszerzett bronzérmet” – értékelte saját teljesítményét Révész Ádám. A szegedi kosarasnak mintegy három hét pihenő következik az Eb-t követően, Nikola Lazic vezetésével várhatóan augusztus közepén kezdi meg a következő szezonra való felkészülést a Naturtex-SZTE Szedeák, addig fújhat egyet Révész Ádám a fárasztó Eb-t követően. „Maximum egy hónap pihenő lesz, de az nagyon-nagyon jól fog esni, az biztos” – mondta el a center. Révész Ádám úgy érzi, sokat profitált a hazai rendezésű kontinenstornán. „Új közegbe kerültem, szerintem egy játékosnak nagyon fontos, hogyha egy új csapatba kerül, akkor is feltalálja magát, hogy új feladatokat el tudjon végezni. Itt nem csak az volt a feladatom, mint Szegeden az utánpótlás csapatban, hogy pontokat dobjak, és hátamon vigyem a csapatot, hanem pont ellenkezőleg, végezzem a piszkos munkát, szedjem a lepattanókat, védekezzek. Ebben szerintem most sokat fejlődtem, ez számomra jól jött ki” – fogalmazott Révész Ádám.

Feljutott az A divízióba az U20-as válogatottal a Szedeák centere, Révész Ádám!http://szegedma.hu/?p=554633

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 21.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.