Kultúra

Kezdődik a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál Szegeden

Kezdődik a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál Szegeden

2015. július 17., péntek
Kezdődik a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál Szegeden
thealter_plakat

A Manipulációk című, öt régiós színházi intézmény és fesztivál közös projektjeként létrehozott produkcióval ma este elkezdődik a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál Szegeden - közölte az MTI.

Az idén huszonötödik alkalommal jelentkező THEALTER Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye. Az Európai Fesztiválszövetség EFFE-minősítését elnyert művészeti fesztivál július 25-ig várja Szegeden a színházkedvelőket. A programsorozat díszvendége idén a k2 Színház, amely három előadással érkezik, emellett a társulat rendezőpárosa - Benkó Bence és Fábián Péter - workshopot is tart művészeti oktatásban részt vevő fiataloknak. Mellettük Urbán András rendező, valamint Hegymegi Máté táncos-koreográfus dolgozik még egy-egy csoporttal az Amphytrion szövegével, a workshopok végén pedig be is mutatják a közös munka eredményét. A THEALTER nyitó produkciója, a Manipulációk című előadás öt régiós - romániai, szerbiai, szlovéniai és hazai - színházi intézmény és fesztivál közös projektje. A fesztivál kilenc napja alatt megfordul Szegeden számos neves független színházi társulat és táncelőadás, érkeznek vendégek külföldről és lesz több premier is. A szakmai programok részeként

Jászay Tamás

és

Proics Lilla

vezetésével naponta összeül a kritikusszekció. Idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja, lesz THEALTER Rádió, naponta frissülő THEALTER-blog, valamint mozgóképes tudósításokat is terveznek: idén is folytatódik a THEALTER Híradó sorozata.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.