Kultúra

Javában tart a 25. THEALTER

Javában tart a 25. THEALTER

2015. július 18., szombat
Javában tart a 25. THEALTER
thealter_plakat

Pénteken indult a jubileumi THEALTER Szegeden, melynek első napján látható volt a POSZT versenyprogramjába is beválogatott és nagy visszhangot keltő Bánk bán Urbán András rendezésében, az Újvidéki Színház művészeinek tolmácsolásában. A nagy érdeklődésre való tekintettel szombaton kétszer is bemutatják a Kultúrbrigád-Átrium Film Színház "Igenis, miniszterelnök úr!" című produkcióját.

Az idén 25. alkalommal jelentkező THEALTER Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye. Az Európai Fesztivál Szövetség EFFE-minősítését elnyert művészeti fesztivál július 17-25. között várja Szegeden a színházkedvelőket. http://www.youtube.com/watch?v=nYJcNkORZ1Q A programsorozat díszvendége idén a k2 Színház, amely három előadással érkezik, emellett a társulat rendezőpárosa workshopot is tart művészeti oktatásban részt vevő fiataloknak. Mellettük Urbán András rendező, valamint Hegymegi Máté táncos-koreográfus dolgozik még egy-egy csoporttal az Amphytrion szövegével, a workshopok végén pedig be is mutatják a közös munka eredményét. A fesztivál 10 napja alatt megfordul Szegeden számos neves független színházi társulat és táncelőadás, érkeznek vendégek külföldről és lesz több premier is. A részletes programról és a jegyvásárlási lehetőségekről a fesztivál honlapján: www.thealter.hu, valamint a Facebookon: www.facebook.com/thealter tájékozódhatnak az érdeklődők. Részletes program

ITT

. Petró János szerint ilyen volt

"Az első 25 év..."

. http://www.youtube.com/watch?v=va_-o7DsUIE

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.