Közélet

Húsz millió forintos étkezési támogatást kap 480 rászoruló gyerek

Húsz millió forintos étkezési támogatást kap 480 rászoruló gyerek

2015. július 20., hétfő
Húsz millió forintos étkezési támogatást kap 480 rászoruló gyerek

Tizenhat településen összesen 480 rászoruló gyerek kap fél éven át élelmet a Gyermekétkeztetési Alapítvány Mindenki Ebédel elnevezésű programjának keretében a Raiffeisen Bank adományából.

A pénzintézet idén is magánszemély ügyfeleinek egy adott időszakban történt minden bankkártyás vásárlása után tíz forintot különített el jótékony célokra. A májusra meghirdetett akció után több mint 20 millió forint adomány gyűlt össze, amelyet a Gyermekétkeztetési Alapítványon (GYEA) keresztül fordítanak a hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére – közölte a bank az MTI-vel. Arról, hogy mely települések kerültek be a támogatásba, a pénzintézet Facebook-oldalán lehetett szavazni, így a felhasználók döntése alapján Dömsöd, Drávapiski, Tolmács, Tolcsva, Heresznye, Bolhó, Baskó, Ináncs, Bácsbokod, Gyód, Mánfa, Tiszainoka, Tiszabezdéd, Szentpéterszeg, Tatárszentgyörgy és Jászboldogháza településeken 30-30 gyermek részesül étkezési támogatásban. Az adománnyal együtt a bank összesen több mint 220 millió forinttal támogatta az elmúlt hét évben a gyermekétkeztetést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.