Közélet

Hétfőn megnyitják a Nyugati pályaudvart

Hétfőn megnyitják a Nyugati pályaudvart

2015. július 2., csütörtök
Hétfőn megnyitják a Nyugati pályaudvart
Mától két hétig zárva lesz a Nyugati pályaudvar

Befejeződnek július 5-én éjfélig a Nyugati pályaudvaron a tervezett felújítási és karbantartási munkálatok, július 6-án, hétfőn a hajnali üzemkezdettől pedig megindul a menetrendszerinti forgalom - közölte Lőcsei Virág, a MÁV Zrt. szóvivője csütörtökön az ideiglenes vágányzár idején eddig elvégzett munkálatokról tartott helyszíni sajtótájékoztatón.

Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt a MÁV június 22-én zárta le két hétre a naponta 60-70 ezer utast fogadó Nyugati pályaudvart.

Veszprémi László

, a MÁV Zrt. pályavasút budapesti területi igazgatója a bejáráson elmondta, a pályaudvari felújításon, karbantartáson dolgozó minden szakma eddig 90 százalékban már elkészült a munkával, jelenleg nem tudnak olyan körülményről, amely akadályozná a forgalom hétfői megindulását. Veszprémi László beszámolt arról, hogy a Nyugati pályaudvar felújításán, karbantartásán 8 szakma mintegy 150-200 szakembere dolgozott az elmúlt tizenegy napban, és megközelítően ugyanennyien végezték a másfél éves előkészítést. Elvégezték az utastájékoztató rendszerek karbantartását, ezáltal jobban láthatók lesznek a kiírások, az utasperonokra 2800 köbméter aszfaltot hordtak, megtisztították a nagycsarnok fal- és üvegfelületét, pótolták kitört és hiányzó üvegeket, folyamatosan végzik a graffiti-mentesítést az aluljárókban, mintegy 23 kilométernyi felsővezetéket vizsgáltak át. A munka részét képezte a Nyugati pályaudvarra bevezető pályák egy részén a vágányok és kitérők, illetve több váltó felújítása és karbantartása. Felújították a pályaudvar biztosító berendezéseit, elvégezték ezek teljes vizsgálatát. Az MTI kérdésére elmondta, hogy a munkákkal a tervezett mintegy 290 millió forint költségkereten belül maradnak.

Utazók, figyelem! Hétfőn újra megnyitják a Nyugati pályaudvart! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=551117

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. július 2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.