Kultúra

Hét új mozifilm és egy dokumentumfilm készülhet mintegy 3 milliárd forintból

Hét új mozifilm és egy dokumentumfilm készülhet mintegy 3 milliárd forintból

2015. július 20., hétfő
Hét új mozifilm és egy dokumentumfilm készülhet mintegy 3 milliárd forintból

Hét új mozifilm, valamint egy dokumentumfilm végleges változatának elkészítését támogatja mintegy 3 milliárd forinttal a Magyar Nemzeti Filmalap a legutóbbi döntőbizottsági határozat értelmében - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

A filmalap

M. Kiss Csaba

és

Rohonyi Gábor

közös alkotásának, valamint

Gigor Attila, Török Ferenc, Sopsits Árpád, Sándor Pál, Kamondi Zoltán, Pacskovszky József

új filmjének tervét támogatja, emellett hozzájárul

Hörcher Gábor

Drifter című, az IDFA-n legjobb elsőfilmes díjjal jutalmazott dokumentumfilmje végleges változatának elkészítéséhez is 10 millió forinttal. M. Kiss Csaba szerkesztő-riporter és Rohonyi Gábor Brazilok című filmje 361,875 millió forint támogatást kapott. A könnyes, humoros, "etnomese" Acsán játszódik, ahol az új, fiatal plébános elintézi a polgármesternél, hogy a romák csapata, a Brazilok is indulhasson a falubajnokságon. A filmben a fiatal színészek közül mások mellett

Farkas Franciska, Mészáros Blanka

és

Nagy Dániel Viktor

tűnik majd fel. Ismert színészek, köztük

Bánki Gergő, Fekete Ernő, Kaszás Gergő, Schell Judit, Dobó Kata

és

Gryllus Dorka

játszanak együtt amatőr roma szereplőkkel. Gigor Attilának Kút címmel készülő új alkotása a szeretet fogalmát és az őszinte emberi érzelmeket állítja a középpontba. A film az osztrák határ közelében játszódik egy elhagyott benzinkúton, amelyet egy budapesti vállalkozó üzemeltet, aki lányok svájci futtatásából él. A

Trokán Nóra, Kurta Niké, Pokorny Lia, Janklovics Péter, László Zsolt

és

Horváth Csaba

főszereplésével készülő film forgatása a napokban kezdődik el, az operatőr

Herbai Máté

. A film gyártását több mint 314 millió forinttal támogatja a filmalap.

Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra

és

Tasnádi Bence

főszereplésével forgat filmet Török Ferenc 1945 címmel. A dráma helyszíne egy felbolydult állapotú Tokaj-hegyaljai kisváros, ahol mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül, miközben már jelen vannak a szovjet csapatok tankjai. A film

Szántó T. Gábor

Hazatérés című novelláját dolgozza fel és 316 millió forint támogatásban részesül. Sopsits Árpád rendezésében forog a magyar kriminalisztika történetének egyedi fejezetét, a martfűi sorozatgyilkosságot feldolgozó pszicho-thriller. A martfűi rém címmel készülő alkotás 1957-67 között a szocializmus Magyarországán megtörtént hat bűnesetet és azok nyomozását dolgozza fel fikciós elemekkel vegyítve. A filmalap csaknem 510 millió forinttal támogatja a filmet. Sándor Pál Vándorszínészek címmel forgat filmet. Az 1800-as évek első felében játszódó kosztümös "road movie" egy színtársulat külső és belső utazásának humorral és iróniával átszőtt története. A filmalap támogatásával fejlesztett forgatókönyvet

Sándor Pál, Szekér András

és

Péterfy Gergely

közösen jegyzi. A főbb szerepekben

Mohai Tamás, Martinovics Dorina, Gáspár Sándor, Rudolf Péter, Nagy-Kálozy Eszter, Hegedűs D. Géza

és

ifj. Vidnyászky Attila

lesz látható. A film több mint 547 millió forint támogatással készül. A tökéletes gyilkos címmel készül Pacskovszky József új filmje, a pszichológiai thriller napjainkban játszódik Budapest dzsungelében. A film 415,5 millió forint támogatással készül - olvasható a filmalap tájékoztatójában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.