Kultúra

Bemutatókkal és díjátadóval zárult a jubileumi THEALTER

Bemutatókkal és díjátadóval zárult a jubileumi THEALTER

2015. július 27., hétfő
Bemutatókkal és díjátadóval zárult a jubileumi THEALTER
thealter25_dijak

Harmadik alkalommal adtak át fesztiváldíjakat Szegeden: a legnépszerűbb előadás közönségdíját a Kultúrbrigád-Átrium Film-Színház: Igenis, Miniszterelnök úr! című válságkomédiája nyerte el. A fesztivál kritikusdíját a k2 Színház-Szkéné Színház: Züfec című előadása kapta. A fesztivál legfiatalabb színházcsinálói, a Tea for Two workshop résztvevői megosztva ítélték oda a junior díjat kiemelkedő színészi teljesítményükért Domokos Zsoltnak és Horváth Szabolcsnak, a k2 Színház színészeinek.

9 nap alatt, 14 helyszínen 6 ország 29 alkotócsoportja mutatkozott be a 25. szegedi nemzetközi színházi fesztiválon. A fesztivál fontos missziója, hogy minél többek számára tegye elérhetővé a programokat: több mint 70 eseményt kínáltak az ide látogatóknak, de mindössze a programok egyharmadára kellett belépőjegyet váltani. A nagy érdeklődésnek köszönhetően – az ingyenesen látogatható programok magasabb aránya ellenére – a nézőszámot és a jegybevételt is növelni tudták az elmúlt évhez képest. A színházi előadások mellett ingyenes koncertekkel, szabadtéri, irodalmi és szakmai programokkal várták az érdeklődőket. A fesztivál lebonyolításában 25 önkéntes volt a szervezők segítségére. A fesztivál díszvendége az idén ötödik születésnapját ünneplő k2 Színház volt, a fiatal csapat valamennyi idei nagyprodukcióját láthatta a szegedi közönség. A Stúdió K-ban bemutatott Dürrenmatt-adaptáció, a Bakfitty a Régi Zsinagógában, a Szkéné Színházban színpadra állított Züfec pedig a Kisszínházban vonzott telt házat és aratott nagy sikert. Az Orlai Produkciós Iroda támogatásával a budapesti Hátsó Kapuban bemutatott Csehov-adaptáció, az Apátlanok új fesztiválhelyszínen, a Cooltour Caféban került műsorra, két alkalommal. A találkozó hagyományaihoz híven idén is képviseltette magát az utánpótlás, a fesztivál programjának újra kiemelt része volt a műhelymunka. A színházi képzésben résztvevő fiatalok részére meghirdetett THEALTER Tea for Two tréningkurzusok vezetésére a k2 Színház rendezőpárosa, Benkó Bence és Fábián Péter mellett Urbán András rendező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, valamint Hegymegi Máté táncos, koreográfus vállalkoztak. A workshop címe: Hallasd a hangod! – Amphitryon Realoded, a kurzusok hazai és határon túli résztvevői közösen dolgozva fogalmazták újra, igazították magukra a klasszikus dráma problematikáját. A munkafolyamatot fiatal színházi újságírók, a Jászay Tamás vezette blogjr kritikusműhely résztvevői dokumentálták, az intenzív workshopok izgalmas tréningbemutatókkal zárultak. A találkozó programjában 4 premier kapott helyet. Szeged emblematikus, különlegesen egyedi világú színházi alkotócsoportja, az idén ugyancsak 25 éves Metanoia Artopédia kerekasztal-beszélgetéssel és kiállítással ünnepelte az évfordulót, és nagy sikerrel mutatták be legújabb előadásukat a Grand Caféban. Az Én tökéletes vagyok – tudattalan történet rendezője Perovics Zoltán. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium végzősei idén tízedik alkalommal készítettek és mutattak be utcaszínházi produkciót Szegeden, ezúttal Szabadság megosztó címmel. A szegedi Csillag Fegyház és Börtön Dankó Pista Fesztiválján ezúttal saját produkcióval, az Olivetti82 című ősbemutatóval vendégszerepelt a fesztivál. Ugyancsak a THEALTER keretében tartották Michel de Gelderode Escurialjanak premierjét, melyet Menszátor Héresz Attila Kuna Károly közreműködésével állított színpadra. Az előadás a szegedi MASZK Egyesület és a Zsámbéki Színházi bázis koprodukciójaként készült. Hegymegi Máté rendezőként is nagy sikerrel mutatkozott be a fesztiválon: a Szkéné Színház, a Zsámbéki Színházi Bázis és a MASZK Egyesület koprodukciójában színpadra állított KOHLHAAS című előadást lelkesedéssel fogadta a szegedi közönség. A változatos színházi kínálatot kiegészítő szakmai kísérő programok között idén is helyet kapott a kritikus szekció, a beszélgetések a THEALTER Rádió adásaival együtt meghallgathatóak a Rádió Mi, Szeged nonprofit, civil közösségi rádiójának honlapján. Az eseményekről a fotókkal illusztrált THEALTER-blogok tudósítottak, és idén is forgattak THEALTER Híradókat, melynek adásai szintén elérhetőek lesznek a fesztivál

honlapján

, illetve a

Facebookon

(www.facebook.com/thealter). Szeged évtizedek óta részese a regionális és a nemzetközi színházi életnek – ezt kevés magyar város mondhatja el magáról. Ennek a jelenlétnek meghatározó alkotóeleme a THEALTER fesztivál, amely a független színházak egyik legfontosabb hazai fóruma, megjelenési lehetősége, találkozási pontja a közönséggel – amely idén is igennel szavazott a függetlenekre Szegeden. A THEALTER öt éve új fejezetet nyitott a fesztivál történetében a tehetséges és markáns hangon megszólaló új generáció szisztematikus felkarolásával, bemutatkozásuk elősegítésével. A 2015-ös jubileumra ez a munka beérett: nem csak a színpadon, de a nézőtéren is helyet követel magának az új generáció. A fesztivált szervező MASZK Egyesület munkatársai köszönik mindazok munkáját és együttműködését, akik részt vettek az elmúlt 25 év fesztiváljainak előkészítésében és lebonyolításában, valamint fellépőiknek, partnereiknek, támogatóiknak, és természetesen a közönségüknek is a nagyszerű, immár negyedszázados színházi ünnepet. http://www.youtube.com/watch?v=lJIkVqxUqkc

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.