Gazdaság

A Közgép három évig nem indulhat közbeszerzéseken

A Közgép három évig nem indulhat közbeszerzéseken

2015. július 17., péntek
A Közgép három évig nem indulhat közbeszerzéseken

A Közbeszerzési Döntőbizottság bizonyítottnak találta azt, hogy a Közgép Zrt. hamis adatot szolgáltatott a gönyűi kikötő fejlesztésére kiírt tenderen, ezért a társaság három évig nem indulhat közbeszerzésen.

Több hírportál is írt a döntőbizottság pénteki határozatáról, amely a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg, és idézték a Közgép közleményét is, amely szerint a cég valamennyi jogorvoslati lehetőséggel élni kíván a határozat ellen. A határozat a közbeszerzési törvénynek arra a passzusára hivatkozik, amely szerint közbeszerzésen nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező és alvállalkozó az, aki korábbi - három évnél nem régebben lezárult - közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, és ezért az eljárásból kizárták. A határozat ellen bírósághoz lehet fordulni, de ennek nincs halasztó hatálya annak végrehajtására. Az origo.hu-nak eljuttatott közleménye szerint a Közgép a bíróság előtt védi meg igazát. A cég úgy véli, hogy már a jogorvoslati kérelmében és a Közbeszerzési Döntőbizottság tárgyalásán is bebizonyította, hogy a törvényeknek megfelelően, jóhiszeműen és az elvárható gondossággal járt el ajánlatának benyújtásakor. A cég szerint a döntőbizottság határozata önmagában is ellentmondásos, mert bár több ponton is megállapította, hogy a közbeszerzési eljárás során nem jogszerűen jártak el a Közgéppel szemben, mégis helybenhagyta az ajánlatkérő jogsértő döntését - írta a hírportál. Az index.hu szerint a cég úgy véli, "ez a közigazgatási határozat még a sokat látott közbeszerzési szakértők szerint is kirívóan sérti az magyar és az európai uniós jogszabályokat". A közbeszerzést az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság írta ki Vállalkozási szerződés a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztése megvalósításához szükséges kiviteli tervek elkészítésére és építési munkák elvégzésére címmel. A felhívásra négy ajánlat érkezett, ezek közül a Közgép Zrt. és a Kötiviép'B Kft. közös ajánlata volt a legolcsóbb, 6 milliárd 673 millió forinttal, de a többi ajánlat is csak pár százalékkal volt több ennél. Az ajánlattevők kapacitást biztosító szervezetként vonták be az Ortacko Drustvo Kompanija Stokic céget. Ennek két kompját kívánták használni az építéshez, de a fedélzet méretét másként határozták meg az ajánlattevők és az ajánlatkérő. Az ajánlatkérő ezért kizárta a közös ajánlattevőket az eljárásból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.