Egyetem

Erwin Neher reméli, sikerül megfertőzni a fiatalokat a tudomány szeretetével + FOTÓK

Erwin Neher reméli, sikerül megfertőzni a fiatalokat a tudomány szeretetével + FOTÓK

2015. június 12., péntek
Erwin Neher reméli, sikerül megfertőzni a fiatalokat a tudomány szeretetével + FOTÓK
nobel-dijas_sajtotajekoztato04kf

Immár negyedik alkalommal tesz látogatást a Tisza-parti városban Nobel-díjas tudós. Ezúttal Erwin Neher és feleségét, Eva Nehert a göttingeni X-­Lab­ vezetőjét köszöntötték a Nobel­-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozóján. A Nobel-díjas biofizikus péntek délelőtt meglátogatta a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumot, majd a délután folyamán előadást tart a Szent-Györgyi Diákoknak.

Erwin Neher

és

Eva-Maria Neher

nyitotta meg a kétnapos Nobel­-díjasok – Tehetséges Diákok Találkozója című konferenciát, amelyen a Szent-Györgyi Diákok tartanak bemutató előadássorozatot kutatási területeikről. A német Nobel-díjas biofizikus a péntek délelőtt hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban tett látogatását követően, azt mondta: bízik benne, hogy a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány mecénás munkája céltér a fiataloknál, így sokakat azok közül, akik jelenleg még az iskolapadban ülnek, a jövő tudósai között köszönthet majd. Hangsúlyozta: reméli, hogy sikerül megfertőzni a gyerekeket a rejtélyes tudományok iránti szeretettel. A hódmezővásárhelyi gyerekek egyébként arról érdeklődtek a biofizikusnál, hogyan válhat valaki sikeres kutatóvá. Eva-Maria Neher a göttingeni X-­Lab­-bal kapcsolatban megjegyezte: több magyar diákot is foglalkoztatnak, mintegy 16 tanuló tölti náluk a gyakorlati idejét. A hódmezővásárhelyi látogatással kapcsolatban megjegyezte: jó volt látni a fiatalok nyitottságát a tudományok irányába, ami fogékonyság az iskola laborjának falai között ragadt rájuk. Egy fontos különbségre is felhívta a figyelmet az ultramodern X-Lab-bal kapcsolatban. Kiderült: a német tanulóknak napi 8 óra áll rendelkezésükre a kísérletek elvégzésére, míg sajnos a magyar diákoknak erre nem jut több napi 45 percnél. Mint arra a konferenciamegnyitón

Varró András

, a Szegedi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének igazgatója, s jelen alkalommal a szekció elnöke felhívta a figyelmet, a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány egyedülálló rendezvényei lehetőséget nyújtanak a diákoknak arra, hogy ha orvosként vagy kutatói pályán képzelik el az életüket, kérdezhessenek a Nobel-díjasoktól.

Bari Ferenc

, az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet vezetője az elhangzottakhoz azt is hozzátette, a nemzetközi ranglistákon minden évben sikerrel szereplő Szegedi Tudományegyetem több hazai és külföldi tehetséges hallgatóval is büszkélkedhet.

Korábban írtuk

Erwin Neher kutató és felesége nemcsak a Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok 4. Találkozója keretében szervezett tudományos konferencián vesz részt az elkövetkező két napban, hanem péntek délután felavatják a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium mintegy 300 millió forintos Középiskolai Élettudományi Oktatási Centrumát, amelyben a Szegedi Tudós Akadémia tehetséges fiataljai kaphatnak speciális orvosbiológiai képzést. A konferencia időtartama alatt a modern laboratóriumban a természettudományi területen kiemelkedő tanulmányi eredményt felmutató tanulók egy példa nélküli, harmincórás kísérletsorozatot hajtanak végre. A tudományos munka péntek reggel kezdődött, a kísérlet első fázisait és a bevezető prezentációkat a Nobel-díjas kutató is figyelemmel kísérte.

Ő a negyedik Nobel-díjas, aki Szegedre látogat.http://szegedma.hu/?p=546335

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 12.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.