Sport

Labdarúgás: történelmi sikert vívhat ki hazai pályán a SZEOL

Labdarúgás: történelmi sikert vívhat ki hazai pályán a SZEOL

2015. június 5., péntek
Labdarúgás: történelmi sikert vívhat ki hazai pályán a SZEOL
szeol_gyula_mj-012

A harmadik helyről várja az NB III Közép csoport utolsó fordulóját a SZEOL SC, Tóth Ákos legénysége hazai környezetben, a Videoton II. elleni ki-ki meccsen tarthatja meg a dobogó legalsó fokát.

Ha sikerülne a küldetés, úgy a klub történetének legnagyobb sikerét aratnák Végh Arielék, hiszen a korábban Tisza Volánként szerepelt SZEOL még soha nem ért el ilyen előkelő pozíciót a harmadosztályú pontvadászatban. A 2009/2010-es, majd a 2011/2012-es idényben is negyedik lett az NB III Alföld csoportban az egyesület, amit most lehetősége nyílik felülmúlni. Mindez persze nem lesz könnyű feladat, hiszen mindenképpen győzelemre lenne szükség hozzá. A szegediek mögött ugyanis egyetlen pont hátránnyal méregeti az előzés lehetőségét a Monor és a REAC is. Bár előbbi együttes a még a bajnoki címre is esélyes Kozármislenyhez látogat, így kétes a pontszerzés számára, a rákospalotaiak viszont otthon – a papírforma szerint – minden bizonnyal két vállra fektetik majd a 12. Gyulát. Mindeközben ráadásul a Videoton fakója is csak két egységnyire áll a SZEOL mögött.

Online

Vasárnap 18 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a SZEOL SC - Videoton FC II. harmadosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá Szeged!

„Jó időre van kilátás vasárnap, így az időjárás, illetve az eredményeink remélhetőleg predesztinálják azt, hogy minél több szurkoló előtt játszhatjuk majd le az utolsó bajnokinkat. Úgy gondolom, a srácok megérdemelnék, hogy népes lelátó előtt fogadják a Videotont, hiszen újoncként a harmadik helyünk egy nagyon nagy bravúr. Akkor is az lesz, ha végül esetleg csak negyedikek, vagy ötödikek leszünk, de természetesen a bronzot szeretnénk begyűjteni. Ez látszott a heti edzésmunkán is, a srácok lelkesedése arról árulkodik, hogy mindenképpen meg akarják csípni a dobogó alsó fokát. Teljesen mindegy, hogy milyen összeállításban érkezik a Vidi, egészen biztosan jók lesznek. De bárhogy is legyen, mi azon leszünk, hogy itthon tartsuk a három pontot, ezáltal megszerezzük a harmadik helyet a végelszámolásnál. Ez egy hatalmas előrelépés lenne, különösen azok után, hogy tavaly még kizárólag megyei osztályú csapatok szerepeltek Csongrád megyében” – fogalmazott portálunknak

Tóth Ákos

vezetőedző. A tréner variációs lehetőségeit növeli a fehérváriak elleni derbire, hogy

Forró Attila

eltiltása lejárt,

Ondrejó Tamás

pedig visszatérhet sérülése után. Szükség is lesz rájuk, hiszen egy igen kemény ellenfél látogat a Felső Tisza parti stadionban, amit jól mutat, hogy a két gárda

őszi odavágóján

3-1-re nyertek a Fejér megyeiek. „Úgy gondolom, a Videoton a két listavezető után a legmagasabb ritmusú futballt játssza a mezőnyben. Várható tehát, hogy egy gyorsabb játékot fognak játszani, mint a többi ellenfelünk tette. Persze, csak egy tartalékcsapatról beszélünk, szóval reményeink szerint azért ebbe a játékba belecsúszik majd egy-egy hiba, amit igyekszünk is kihasználni. Szeretnénk támadni, de nem biztos, hogy azt a labdabirtoklást tudjuk majd produkálni, mint korábban. Mindemellett nem leszek elkeseredve, ha mindez közben eredménnyel párosul” – mutatott rá Tóth Ákos. A SZEOL szokatlan időpontban, vasárnap 18 órától játszik a Videoton II.-vel, aminek az az oka, hogy a liga utolsó fordulójának mérkőzéseit azonos időben kell megrendezni. A nagy téttel bíró találkozóra jegyet váltó nézőket A4-es méretű csapatposzterrel várják a vendéglátók.

A SZEOL SC várható összeállítása:

Leindler – Kormányos/Forró, Bjedov, Dlusztus, Grünvald, Buzási, Ngalle, Puskás, Beretka, Bata, Végh.

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi egymás elleni bajnokiján (2014. november 23.):

Videoton FC II. - SZEOL SC 3-1 (1-0)

Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 250 néző. Vezette: Szvorda Melinda (Szabó Péter, Keszthelyi Tamás).

Videoton II.:

Pajovic - Brachi, Dobsa, Ács (Sajben - a szünetben), Kókány, Kiprich, Pajac, Havasi (Vallejos 73'), Király, Géresi, Kocsis (U. Nikolic 81').

Vezetőedző:

Bíró Imre.

SZEOL:

Leindler - Kormányos, Forró, Grünvald, Buzási, Puskás, Ondrejó (Mucsi 86'), Busa (Mihálffy 81'), Beretka, Faragó, Bata.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Gólszerzők:

Géresi (30'), Sejben (80'), Vallejos (84'), ill. Buzási (59').

Sárga lap:

Kiprich (10'), Dobsa (60'), ill. Forró (23'), Ondrejó (40'), Grünvald (66').

A táblázat állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Vác FC 29 18 6 5 67 28 39 60
2. Kozármisleny 29 17 7 5 71 25 46 58
3. SZEOL SC 29 15 4 10 43 31 12 49
4. Monori SE 29 14 6 9 49 40 9 48
5. REAC 29 13 9 7 52 45 7 48
6. Videoton II. 29 14 5 10 50 34 16 47
7. ESMTK 29 13 6 10 38 30 8 45
8. Bölcskei SE 29 13 3 13 59 45 14 42
9. FC Dabas 29 12 6 11 47 43 4 42
10. Szekszárdi UFC 29 12 6 11 42 40 2 42
11. Dunaharaszti MTK 29 11 9 9 39 33 6 42
12. Várfürdő-Gyulai TFC 29 10 8 11 41 53 -12 38
13. Szentlőrinc SE 29 7 9 13 33 50 -17 30
14. Orosháza FC 29 7 5 17 22 50 -28 26
15. Bajai LSE 29 5 4 20 20 78 -58 19
16. Maglódi TC 29 2 5 22 20 68 -48 11

A 30. forduló programja:

Június 7. (vasárnap) 18.00:

Bajai LSE - Szekszárdi UFC, ESMTK - Dunaharaszti MTK, Vác FC - Orosháza FC, Szentlőrinc SE - Maglódi TC, Kozármisleny - Monori SE, REAC - Várfürdő-Gyulai Termál FC, FC Dabas - Bölcskei SE, SZEOL SC - Videoton FC II.

Hatalmas siker kapujában áll a SZEOL, Tóth Ákos tanítványainak nyakába bronzérem kerül, ha nyernek vasárnap - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=544065

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 5.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.