Sport

Kosárlabda: Salgótarjánban lép utoljára pályára a Kosársuli a szezonban

Kosárlabda: Salgótarjánban lép utoljára pályára a Kosársuli a szezonban

2015. június 12., péntek
Kosárlabda: Salgótarjánban lép utoljára pályára a Kosársuli a szezonban
csapat

Szombaton idegenben fejezi be a Vásárhelyi Kosársuli a 2014-15-ös NB I/B csoportos bajnokságot. A kék-sárgák múlt héten ugyan nem tudtak olyan arányban diadalmaskodni, hogy hazai pályán rendezzék a mindent eldöntő bronzmeccset, azonban még így sincs veszve minden. Eddigi két salgótarjáni összecsapásukon kikaptak Elek András fiai, most viszont javíthatnak az eddigi produkción.

Vas Péteréknek azonban akkor sincs szégyenkezni valójuk, ha végül a negyedik helyet csípik el. A vásárhelyiek már így is túlteljesítették az idény előtti elvárást, miszerint jussanak be a felsőházi rájátszásba. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy az egész bajokság legjobb négy gárdája közé verekedték be magukat. Mindezt a teljesítményt még egy Hepp-kupa ezüsttel is megtoldották. A szombati, harmadik ütközetben már nem kell számolgatni. Egyszerű a matek: ha Nyilasék nyernek, akkor harmadikok. Ha nem, akkor nem állhatnak fel a dobogóra. Nem lesz sétagalopp a mérkőzés, mivel a Nógrád megyeiek a múlt heti, vásárhelyi meccsen is bizonyították, hogy fel akarnak lépni a dobogó legalsó fokára. Ha a Kosársuli szezonban sokszor megcsillantott csapatjátékával, valamint a húzóemberek jó teljesítményével rukkol elő, akkor akár éremmel is hazatérhetnek a túráról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.