Sport

Kajak-kenu válogató: Kárász Anna K-2-ben is felállhatott a dobogó tetejére

Kajak-kenu válogató: Kárász Anna K-2-ben is felállhatott a dobogó tetejére

2015. június 6., szombat
Kajak-kenu válogató: Kárász Anna K-2-ben is felállhatott a dobogó tetejére
Kajak-kenu Eb - A Kárász Anna, Vad Ninetta duó ezüstérmes

Kárász Anna és Vad Ninetta párosa nyerte meg a K-2 500 méter fináléját a szegedi első világbajnoki válogatóversenyen. Kárászék nagy csatát vívtak a Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina kettőssel, míg a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó 200 méternél leállt.

Kárász Annának

tökéletesen sikerült a formaidőzítés az első világbajnoki válogatóversenyre. A

pénteki K-1 500 méter győzelme

után szombat délelőtt

Vad Ninettával

közösen megnyerték az ötszáz párost is. Kárászék az utolsó 200 méteren jól láthatóan vezettek a versenyben, de kiválóan hajrázott

Szabó Gabriella

és

Fazekas-Zur Krisztina

duója is, amely azonban már nem tudta ledolgozni hátrányát és néhány centivel kikapott. „Nem voltam még ilyen helyzetben sosem, megnyugtató számomra az egyes és a páros siker is – nyilatkozta a versenyt követően Kárász Anna. - Én számítottam rá, hogy itt a végén jönni fognak Gabiék, tudtam, hogy szoros lesz a vége, és a következő válogatóra mindenképpen változtatnunk kell valamit a pályán, hogy még többet tudjunk kihozni belőle. A győzelemnek nagyon örülök, bíztam Ninettában és abban a munkában, amit elvégeztünk az elmúlt hónapok során.” „Nagy volt az előnyünk, de az utolsó kétszáz méteren megtorpantunk, egy kicsit bekötöttünk. Érzékeltük, hogy Gabiék nagy erővel jönnek ránk, és a célban nem is láttuk tisztán, hogy ki nyert. Krisztáék azt érzékelték, hogy ők, mi bíztunk a saját sikerünkben. Remélem, a következő válogatón tisztább lesz a győzelmünk, mert akkor végre én is tudok majd felszabadultan örülni és ünnepelni a beérkezés után” - tette hozzá Vad Ninetta. A második helyen záró egység tagjai nem voltak túl boldogok az eredménnyel, főként Szabó Gabriella, aki lelkileg nehezen élte meg ezt a hétvégét. „Úgy tűnik, ezúttal nem tudom átlépni a saját árnyékomat, ezt kellene a második válogatóig valahogyan megoldanom. Sajnos nem tudom azt a rengeteg sok munkát kiadni magamból, amit az elmúlt hónapokban szívvel-lélekkel elvégeztem. Szerencsére nem a mélyből kell építkezni, mindössze 56 ezrednyi különbséget kell kiküszöbölni, de mindezt egy világbajnok páros ellen. Gondolkodom a problémákon, talán túlságosan is akarom ezt a csapatba kerülést, és ezért nem tudok kellően ellazulni, görcsös vagyok az edzéseken és itt a versenyen is” - mondta Szabó Gabriella. „Nem hiányzott az erő belőlünk, Annáék gyorsak voltak, de a végén kezdtek meghalni, mi pedig akkor kezdtünk feljönni. Talán pont az a hat hét hiányzik még nekünk a győzelemhez, amely hátra van a második válogatóig” – nyilatkozta Fazekas-Zur Krisztina. A kétszeres olimpiai bajnok

Kovács Katalin

,

Douchev-Janics Natasa

párosa a táv közepén megállt, és a kilencedik lett, míg a dobogó harmadik fokára a Hagymási testvérpár,

Anita

és

Réka

állhatott fel.

K-1 után K-2 500 méteren, Vad Ninettával párban is győzött Kárász Anna a szegedi első világbajnoki válogatóversenyen! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=544611

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 6.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.