Közélet

Hencz Péter: A családok jövője Európa jövője

Hencz Péter: A családok jövője Európa jövője

2015. június 18., csütörtök
Hencz Péter: A családok jövője Európa jövője
Hencz_Peter

"A család ma válságban van" - hívja fel portálunkhoz eljuttatott levelében a figyelmet Hencz Péter. Az írást változtatás nélkül közöljük.

A nagy világvallások eszmerendszerében központi szerepet játszik az emberi családról szóló tanítás. Európa erkölcsi értékrendjének alapjait a zsidó-keresztény vallás vetette meg, mely mind a mai napig együttélésünk vezérfonala. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa tanításában és megnyilatkozásaiban is első helyen szerepel a család. Gondolatai mindenkihez szólnak, akár vallásos az illető, akár nem. A család életközössége önálló egység. A család több, mint az őt alkotó személyek összessége. A család szeretetközösség, az a hely ahol megtanulunk szeretni, az emberi élet természetes központja. Olyan emberekből áll, akik szeretnek, feláldozzák magukat a másikért, óvják az életet, különösen a gyengébbeket. A család a világ és a társadalom motorja. Mindenkinek az otthon melegében – testvérekkel, édesanyával, édesapával – fejlődik ki a személyisége. A családban kapunk nevet és szeretetet, megtanuljuk a kommunikáció művészetét, itt ébredünk rá saját méltóságunkra és megtanuljuk tisztelni minden ember méltóságát, különös tekintettel a gyengékre és a kitaszítottakra. Önző világunkban a család-szeretetközösség elismeréséért kiált. A család alapja a házasság, amely a férj és feleség szabad döntésére, hűséges szerelmére épül. A párkapcsolatban és a családban felmerülő nehézségek, feszültségek és a próbatételek hozzájárulnak ahhoz, hogy növekedjünk a jóságban, az igazságban és a szépségben. A család alapvető jegyei a hűség, a türelem, az életre való nyitottság, az idősek tisztelete. A fiatalok szüleiktől, nagyszüleiktől itt tanulják meg az önfeláldozást, az örömökben való osztozást, önmaguk hűséges odaajándékozását egymásnak az élet minden napján. Ma nem beszélhetünk se konzervatív, se haladó családról, a család fogalmát nem szolgáltathatjuk ki egy adott történelmi pillanatnak. A család – család. Önmagában véve erős. Életünk két legtörékenyebb szakasza a gyermekkor és az időskor. A kicsinyek és az idősek gondozása a család fontos hivatása; az a társadalom, aki őket magára hagyja, kirekeszti, gyökereit tépi ki, jövőjét elhomályosítja. A gyermekeknek joguk van egy apukához és egy anyukához, akik képesek arra, hogy megfelelő környezetet létesítsenek fejlődésüknek, érzelmi érlelődésüknek. A család az első iskola, ahol elkezdjük megtanulni a közös élet művészetét, elkezdjük erényeink és szeretetünk gyakorlati megvalósítását, megismerjük az értékeket. Minden férfi és minden nő személyes hozzájárulásával gazdagítja a házasságot, harmonikus egységet képeznek, nevelik gyermekeiket. Figyelemmel és szeretettel kell fordulnunk a nehéz helyzetben lévő családokhoz, a menekültekhez, a válságban lévő, vagy már különvált családokhoz. A család ma válságban van. Az ideiglenes kultúráját, az erkölcsök forradalmát éljük, lobogtatjuk a „szabadság zászlaját”. Mindez lelki és anyagi pusztítást okoz sokak számára, különösen a legsebezhetőbbeknek. A házasság válsága a szegénység növekedéséhez, szociális problémákhoz vezet, melyek legjobban a nőket, gyerekeket és időseket sújtja A család válságának következménye a humánökológia válsága. A családokat védelmezni kell, mert ők együttélésünk alapjai, társadalmunk tartóoszlopai, vagyis nem anyagi jellegű javai. Gondoljunk a fiatalokra, mutassunk példát a végleges elköteleződésre, a hűségre és a termékeny szeretetre. Fiataljaink legyenek forradalmárok, bátran keressék az igazi és tartós szeretetet, haladjanak az árral szemben. A család a mai napig emberségre tanít, és elengedhetetlen szerepe van az igazságos és szolidáris társadalom megépítésében.

Dr. Hencz Péter főorvos

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.