Közélet

Három napig tart az ópusztaszeri íjásztalálkozó

Három napig tart az ópusztaszeri íjásztalálkozó

2015. június 3., szerda
Három napig tart az ópusztaszeri íjásztalálkozó
nyilzapor_122_gs

Nem túlzás azt állítani, hogy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark minden évben a világ legnagyobb történelmi íjász seregszemléjének otthona, melyhez hasonlót keresve sem találnának az érdeklődők. A Nyílzápor és Íjásztalálkozó résztvevői immár kilencedik alkalommal veszik célba Ópusztaszert, hogy így tisztelegjenek a pozsonyi csata hősei előtt.

Vedd célba Ópusztaszert! - így szól az emlékpark felhívása, s bizony évről évre egyre többen választják a több ezernyi íjászt és lovas vitézt megmozgató nyári eseményt szórakozásul. Ilyenkor a látogatók megismerkedhetnek a X. századi magyarság hadi kultúrájával, s annak is szemtanúi lehetnek, hogyan élték mindennapjaikat az Árpád-kori magyar, szláv, nyugati és varég vitézek. A Nyílzápor és Íjásztalálkozó az elmúlt években fesztivállá nőtte ki magát, ezért ahogyan tavaly, úgy idén is háromnaposra bővítették az emlékpark legnépszerűbb programsorozatát. A szervezők - figyelembe véve, hogy igen sok iskolás csoport is érdeklődik az esemény iránt - a hagyományos júliusi rendezvényt ezúttal egy hónappal előrébb hozták. A park területén már június 5-én épülnek a táborok, így az e napon kilátogató diákok egy rendhagyó történelem órának lehetnek részesei. "Nem csak azt látják már, milyen egy X. századi hadi tábor berendezkedése, hanem megpróbáljuk korhűen megjeleníteni azt, hogyan is nézhetett ki, amikor a csapat megérkezett a csata helyszínére. Szakavatott kollégák mellett vehetnek részt a táborok felállításában, mégpedig egy múzeumpedagógiai foglalkozás keretében" - ajánlotta a nyitónap különleges programját

Kertész Péter

igazgató. A pozsonyi csata főpróbáját is ekkor tartják, ekkor a hagyományőrök és kaszkadőrök akár egy színházi készülődésen, begyakorolják az utolsó mozdulatokat, finomhangolják a fellépést. Az igazgató kiemelte, idén már nemzetközivé nőtte ki magát a fesztivál, ezért például cseh, olasz és lengyel hagyományőr csapatok is csatlakoznak a rendezvényhez. "Csak a helyszínen fog kiderülni, hogy a magyarok mellett vagy ellen harcolnak-e. Ez legyen meglepetés." Fontos esemény továbbá, hogy idén első alkalommal kap hangsúlyos szerepet az Árpád-testőrség is. Bár kevesen tudják, de a kor személyi hadseregét úgynevezett varégok, vagyis vikingek alkották, ennek jegyében pedig egy viking hajót bocsátanak vízre a park taván. Sőt, ha igény van rá a látogatók részéről, akár ki is próbálhatják a hajót a varég testőrség engedélyével. A rendezvény csúcspontját idén is a szombati nagy együttlövés adja majd, amikor is több ezer íjász nyilai hasítják át az eget, ezzel tisztelegve az első honvédő háború, a pozsonyi csata hősei előtt. A rendezvény részleteiről az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark weboldalán tájékozódhatnak, mégpedig

ITT

.

Élet a X. században és pozsonyi csata az ópusztaszeri emlékpark melletti nagy réten. Ne hagyjátok ki! http://szegedma.hu/?p=543474

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. június 3.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.