Közélet

Czibere: a kormány megbecsüli az időseket és az őket gondozókat

Czibere: a kormány megbecsüli az időseket és az őket gondozókat

2015. június 9., kedd
Czibere: a kormány megbecsüli az időseket és az őket gondozókat

A kormány elkötelezett az idősek és az őket gondozók megbecsülése mellett, ezért igyekszik folyamatosan javítani az idősek életkörülményeit - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Az államtitkár kiemelte: e cél érdekében hirdetett a kormány pályázatot az önkormányzati fenntartású idősotthonok fejlesztésére. Emlékeztetett: ezekben az intézményekben eddig 9 milliárd forintból összesen 3300 hely újult meg, és a kormány elkötelezett e munka folytatása mellett.

Czibere Károly

közölte: még több olyan intézmény van, amelynek csak határozott idejű engedélye van, mert nem teljesít minden feltételt a határozatlan idejűhöz. Fontos lehetőséget adni az önkormányzatoknak - amelyek jelentős partnerei a kormánynak az időseknek biztosított szociális segítségnyújtásban -, hogy az időseket segítő szolgáltatásaik infrastruktúráját fejlesszék, bővítsék, korszerűsítsék - emelte ki. A megbecsülést mutatja, hogy javítják azoknak a dolgozóknak a munkakörülményeit, akik az időseket segítik az intézményekben, így 21. századi körülmények között tudják a feladatukat végezni - mondta. Két hete döntött úgy a kormány, hogy a munkatársaknak a tavalyi 12 milliárd forint bérpótlékon felül 7,6 milliárd forint bérkiegészítést állapít meg - tette hozzá.

Berczik Ábel

, a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a 2015-ös költségvetési törvény hiánypótló abból a szempontból, hogy központi költségvetési forrást biztosít az intézmények kisebb felújításaira. Idén 21 településen összesen 400 millió forint jutott e célra - közölte. Elmondta, a fő cél az ideiglenesen bejegyzett intézmények fejlesztéseinek támogatása volt, hogy hosszú távon biztosíthassanak ellátást. Berczik Ábel kifejtette: a pályázaton 21 önkormányzati fenntartású intézmény nyert, közülük 15 ideiglenes hatállyal bejegyzett. További 6 településen olyan felújításokat támogatnak, amelyekre a hatóságok szólítottak fel. A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy mivel nagy volt az érdeklődés a pályázat iránt, a kezdeményezés 2016-ban folytatódik. A miniszteri döntés alapján a legnagyobb támogatást - településenként 20 millió forintot - edelényi, kazincbarcikai, balmazújvárosi, mezőtúri, nagymarosi, szigetszentmiklósi, cégénydányádi és dombóvári intézmény kapott, a legkisebb összegű, nyolcmillió forintos támogatás pedig Zalaszentlászlóra kerül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.