Közélet

Áder János: egyre gyakrabban kell megküzdeni árvizekkel

Áder János: egyre gyakrabban kell megküzdeni árvizekkel

2015. június 23., kedd
Áder János: egyre gyakrabban kell megküzdeni árvizekkel

A klímaváltozás Kárpát-medencét érintő hatásaira hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök kedden a Sió-árvízkapunál, a Duna-projekt záró rendezvényén.

Az egyik legjelentősebb hazai árvízvédelmi beruházás befejezése alkalmából rendezett ünnepségen az államfő kiemelte, hogy a hidrológiai ciklus jelentősen felgyorsult Magyarországon és szerte a világon, aminek köszönhetően négyévente valamelyik folyónkon rekordokat döntő árvízzel kell megküzdeni. Mint mondta, Magyarországon egyre szélsőségesebb időjárásra kell felkészülni, a Kárpát-medencét, ahol a nyári középhőmérséklet jobban emelkedett, mint Európa más térségeiben, erősebben érintik a klímaváltozás hatásai, amelyeknek 80-90 százaléka a vízzel függ össze. Egyszerre kell árvízzel és aszállyal szembe nézni, erre az elmúlt években is volt példa az országban - jegyezte meg. A köztársasági elnök hangsúlyozta: akkor is védekezni kell az árvizek ellen, amikor csak tizenkét évente jelentkeznek, ahogyan az korábban volt. "Ezért épült a Tisza mentén hat szükségtározó, és készülünk még további hat tározó építésével, s azért indult el a Duna-projekt is, hogy a szélsőséges vízállási helyzetek esetén megfelelő védelmet tudjunk biztosítani" - fogalmazott. Hozzátette: a több mint 28 milliárd forintból, részben uniós támogatással megvalósult Duna-projekt beruházásai 152 településen több mint fél millió embert érintettek. A projekt legfontosabb célja az élet- és a vagyonbiztonság növelése - mondta

Áder János

.

Somlyódi Balázs

, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója ismertette: a projekt során a Duna tizennégy árvízvédelmi szakaszán közel kétszáz kilométernyi töltést erősítettek meg, huszonöt műtárgyat és két árvízvédelmi központot hoztak létre, ami jelentősen hozzájárul az árvízi kockázatok csökkentéséhez. Azt is bejelentette: megkezdődött a magyar vízügyi stratégiát 2030-ig meghatározó Kvassay Jenő terv társadalmi egyeztetése, a dokumentumot a vízügyi ágazat év végéig nyújtja be a kormánynak jóváhagyásra. A beruházást jelképesen Dalmady Tamás, a kivitelező Ganz-Reál konzorcium vezetője adta át Somlyódi Balázsnak. A 2012-ben indult, kiemelt állami beruházás Magyarország egyik legjelentősebb, az árvízvédelem biztonságának növelését előirányzó projektje volt, amelynek munkálatai Győr-Moson-Sopron, Pest, Fejér, Bács-Kiskun, Tolna, Baranya megye árvízvédelmi szakaszain zajlottak. A projekt utolsó beruházása 2015. május 14-én zárult le: felújították a Sió dunai torkolatánál lévő árvízkapu acél- és vasbeton szerkezeteit, gépi berendezéseit, a vezérlőtornyot, valamint a hajózsilip kapuk kihorgonyzását. A projektzáró rendezvényt követően az árvízkapunál a bajai, Déri nevű, ötvenfős személyszállító hajót átzsilipeltek a Dunáról a Sióra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.