Közélet

Trócsányi László visszautasította a rasszizmus vádját

Trócsányi László visszautasította a rasszizmus vádját

2015. május 22., péntek
Trócsányi László visszautasította a rasszizmus vádját
trocsanyi_laszlo01_gs

Trócsányi László igazságügyi miniszter felháborítónak nevezte és a leghatározottabban visszautasította az egyes ellenzéki pártok szerinte tudatos félremagyarázáson alapuló és alaptalan vádaskodását, amellyel rasszistaként kívánják feltüntetni.

A tárcavezető az őt ért kritikákra reagálva az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében leszögezte: a roma közösséggel törődni prioritás és erkölcsi kötelesség. Hozzátette: Magyarország kormányának tagjaként büszke arra, hogy Magyarország az Európai Unió Tanácsának elnöksége idején fogadta el az unió roma keretstratégiáját. Hozzátette, nemcsak magyarországi, hanem európai kérdésről van szó: az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügyi ellátás és a lakásviszonyok javítása terén egyaránt előre kell lépni. Hasonlóan kulcsfontosságúnak nevezte az alapvető jogok védelmét, ehhez pedig - emelte ki - küzdeni kell a diszkrimináció és a szegregáció ellen. Úgy vélte, mindez csak széleskörű társadalmi összefogással valósítható meg. "Ezt az összefogást veszélyezteti, ha egyes pártok csak azért, mert a magyarországi roma közösség felemelésének ügyét fontosabbnak érzem, mint a gazdasági bevándorlók támogatását, alaptalanul rasszizmust kiáltanak" - fogalmazott a miniszter.

Trócsányi László

közleményében arra is kitért: hasonlóan vissza kell utasítani azt is, hogy Magyarország menekültellenes lenne, hiszen hazánk tiszteletben tartja és teljesíti a menekültügyi nemzetközi kötelezettségvállalásait. Pénteken több ellenzéki párt is reagált a miniszter szavaira, amelyeket az inforadio.hu idézett. A portál beszámolója szerint Trócsányi László az Inforádiónak azt mondta, hogy Magyarország már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról.

Niedermüller Péter

, a DK alelnöke felháborítónak és "visszataszítónak" nevezte a kijelentést, egyúttal azt hangsúlyozta, hogy a kormány semmit nem tett a magyarországi cigányság felzárkóztatásának érdekében. A politikus felszólította a minisztert: kérjen bocsánatot, mert hazudott és megsértette a magyarországi cigányságot. A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint Trócsányi László rasszista kijelentést tett a magyarországi cigányságról, ezért azonnal le kell mondania - erről

Szabó Rebeka

, a párt elnökségi tagja beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A Magyar Liberális Párt is a miniszter távozását sürgette. Pénteki közleményük szerint "annak, aki a magyarokat származásuk alapján ítéli meg, nincs más lehetősége, mint lemondani és azonnali hatállyal távozni hivatalából".

Trócsányi László visszautasítja az őt ért, rasszizmust emlegető vádakat - az igazságügyi miniszter szerint a roma közöss...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 22.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.