Szórakozás

Szerdai programajánló: Thealter, Argo 2, slam poetry

Szerdai programajánló: Thealter, Argo 2, slam poetry

2015. május 26., kedd
Szerdai programajánló: Thealter, Argo 2, slam poetry
argo2

A fiatalokat várják az Agórában, az egyetemisták pedig a Belvárosi Moziban filmezhetnek, újra megnyitja klubját Dr. Rock és slam poetry szól majd a Rongyban.

Egy közös tervezésre hívja a fiatalokat az Új Nemzedék Plusz szegedi Kontaktpont, a

Szent-Györgyi Albert Agóra

és az IH - D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpont. A rendezvény célja, hogy a szervezők felmérjék a fiatalok igényeit a nyárra vonatkozóan, amit ők DÖK-ösként vagy az iskolájuk, közösségük aktív tagjaként ismernek és képviselnek a legjobban. Az Agóra, a D2 és a Kontaktpont olyan valós igényekre épülő programokat szeretne támogatni, megvalósítani, amik érdeklik a diákokat és szívesen részt vesznek azokon a nyáron. A szervezők várják az aktív fiatalokat egy közös gondolkodásra szerdán 16 órára az Agórába. A programot a résztvevő fiatalok Iskolai Közösségi Szolgálatként (IKSZ) is le tudják igazolni majd. 18 órától régi zongoristák jótékonysági hangversenye várja az érdeklődőket a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. Az SZTE EHÖK Moziestek keretében 18:30-tól tekinthetik meg az SZTE hallgatói az ARGO 2. című filmet a

Belvárosi Moziban

. Jelentkezni május 26-án 23:59-ig vagy a helyek beteltéig lehet. A programon SZTE-s és külsős hallgatók is részt vehetnek, de külsősök csak limitált számban. Regisztrálni az rkb@ehok.u-szeged.hu e-mail címen lehet. Tárgy: Moziest-ARGO2. A levél tartalmazza a nevet, EHA kódot és diákigazolvány számot. http://www.youtube.com/watch?v=wmkTlrNJhro Ismét megnyitja kapuit Dr Rock klubja az

IH Rendezvényközpontban

19 órától. "Hagyományos „zenemozi” - éjszakai repülés az évad legjobb zenéiből és a vendégek kívánságaiból… Dr. Rock javallatai, zenereceptjei a nyárra…" Évadzáró slam-poetry versenyt tartanak a

Rongy Kocsmában

19 órától, a Slam Poetry Szeged, a Slam Poetry Budapest és a Világháló-Irodalom Alapítvány szervezésében. Téma: „Az ember és a kenyér színe fehér.” A program slam mentora: Horváth Kristóf - Színész Bob, 2014 országos slam bajnok. Házigazda: Mészáros Péter. 20 fő jelentkezését várják a slampoetryszeged@gmail.com címre. http://www.youtube.com/watch?v=zuLmm1ysZv4&spfreload=10 A Thealter kisfesztivál zárásaként a fiatalok után újra jól ismert, nagyszerű művészeké a színpad a

Régi Zsinagógában

19:30-tól. A színészi pályáját Szegeden indító Molnár Piroska Jordán Tamás társaságában idézi meg a drámaíró George Bernard Shaw és az ünnepelt színésznő, Mrs. Patrick Campbell különleges kapcsolatát. A Rózsavölgyi Szalon Tisztelt Hazudozó! című előadását Valló Péter rendezésében láthatják a szegedi nézők.

Folyamatos kiállítások, programok:

I_vh_kiallitas12kf

Az első világégésben részt vevő szegedi bakák sorsa elevenedik meg a

Móra Ferenc Múzeum

Hazatérnek… 1914-1918 című kiállításán, amelyen a különböző fegyverek, mindennapi használati eszközök mellett a híres doberdói fát és egy életnagyságú lövészárkot is megtekinthetnek az érdeklődők. A Kecskeméti Katona József Múzeum vándorkiállításán két teremben fegyvereket, oroszoktól zsákmányolt zászlót, a híres doberdói fát mutatnak be a látogatóknak, akik egy fényvetítésen követhetik a frontvonalak alakulását, illetve egy lövészárokba is bemehetnek, amely visszaadja a háborús mindennapok sötét és félelmetes érzését, majd megemlékezhetnek a katonák eredeti sírköveinél, illetve a tábori kápolnánál is. A kiállítás június 21-ig látogatható. Gondolatfújás, Bóbita-sarok, versfoltozás és gépelde: így kelnek életre Weöres Sándor versei a szegedi

Fekete-házban

a Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki kiállításán. A megmozdult szótár című tárlaton izgalmas installációk segítségével lehelhetnek életet a legendás író-költő műveibe a látogatók. A tárlaton lehet gondolatot fújni, verset foltozni, rajzolni és szüretelni is. A legkisebbek a Bóbita-sarokban játszhatnak, míg a nagyobbakat a gépelde várja: egy korabeli írógép segítségével saját alkotásokat faraghatnak Weöres műveiből. A falakat az író saját illusztrációi díszítik, így a látogatók teljesen elmerülhetnek Weöres Sándor verseinek csodálatos világában. A kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg.

Weöres-nyitás-150306-13

Európában egyedülálló több ezer darabból álló Informatika Történeti Kiállítás tekinthető meg 1300 négyzetméteren, Szegeden, a

Szent-Györgyi Albert Agórában

. A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság jelentős szellemi és anyagi ráfordítással hozta létre és folyamatosan fejleszteni a világ vezető informatika történeti múzeumaival vetekedő kiállítást. A múzeumban olyan gépeket, eszközöket ismerhetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók, amelyek a számítástechnika fejlődését mutatják be a kezdetektől egészen napjainkig. Több száz tonna számítástechnikai berendezés, ami nélkül nem lenne érintőképernyő, laptop, okostelefon, internet. Eddig még a világon sehol sem látott Neumann relikviákat is megcsodálhatnak az érdeklődők, amelyekkel a XX. század egyik legnagyobb, magyar tudósának állítanak emléket. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.