Közélet

Novák Katalin: az interneten folytatódik a kormány párbeszéde a fiatalokkal

Novák Katalin: az interneten folytatódik a kormány párbeszéde a fiatalokkal

2015. május 29., péntek
Novák Katalin: az interneten folytatódik a kormány párbeszéde a fiatalokkal

Az interneten folytatódik a kormány Rólad szól elnevezésű párbeszédsorozata a fiatalokkal júniustól - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A februárban elindított uniós forrású program célja, hogy a fiatalok közvetlenül találkozhassanak a döntéshozókkal, és javaslataikat be tudják építeni a kormányzati döntésekbe.

Novák Katalin

elmondta: a most záruló országjáró roadshow keretében mintegy kétezer - 14 és 20 év közötti - fiatalt kérdeztek meg húsz magyarországi és négy határon túli városban arról, mit gondolnak a jövőjükről, milyen kérdések foglalkoztatják őket. A fiatalokat elsősorban egzisztenciájukat érintő témák érdekelték; a továbbtanulással, az ösztöndíj-lehetőségekkel, a munkavállalással és az otthonteremtéssel kapcsolatos kérdések. Jelezte, a visszajelzések alapján a fiatalok keveset tudnak még a július 1-jével induló új lakáscélú állami támogatásról, a családok otthonteremtési kedvezményéről. A párbeszédsorozat utolsó, budapesti fórumán részt vett Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa, aki arról is beszélt: Európa és a fiatalok közötti kapcsolatrendszerben "valami nincs rendben". A bizottság ezért olyan intézkedéseket tervez, amelyekkel kezelheti a tüneteket, ehhez pedig párbeszédre van szükség a fiatalokkal. Azt mondta: felmérések szerint a mai Európai Unióban a fiatalság az egyik legérzékenyebb társadalmi csoport, egyes déli tagállamokban a fiatalok mintegy 50 százaléka munkanélküli. Jelezte azt is, sokan elégedetlenek a felsőoktatással, a képzésekkel, és a választásokon is kevesen vesznek részt. A sajtótájékoztató után

Navracsics Tibor

fiatalok előtt arról beszélt, az őket érintő problémák ellenére azt mutatják a felmérések, hogy minél fiatalabb valaki, annál inkább szimpatizál az Európai Unióval, például az Erasmus diákcsereprogramnak köszönhetően. Kitért arra is, hogy egyes nyugat-európai országokban vannak olyan fiatalok, akik csalódottságuk miatt, és mivel nem tudnak beilleszkedni, komoly biztonsági kockázatot jelentenek, ezért is fontos a velük folytatott párbeszéd. Novák Katalin bejelentette: a Rólad szól elnevezésű program hétfőtől a "virtuális térbe", az internetre költözik; így a

www.ujnemzedek.hu

oldalon augusztus 31-éig elérhető lesz az a kérdőív, amelynek kitöltésével a fiatalok jelezhetik a kormányzatnak, hogy adott kérdésekben mi a véleményük. Kérdőíveikkel a nagyobb nyári fesztiválokon is meg kívánnak majd jelenni - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.