Közélet

Nem vizsgálta a piros trolik ügyét a Nemzeti Közlekedési Hatóság

Nem vizsgálta a piros trolik ügyét a Nemzeti Közlekedési Hatóság

2015. május 18., hétfő
Nem vizsgálta a piros trolik ügyét a Nemzeti Közlekedési Hatóság
troli02kf

A hatósági előírásokban nincs kötelező szabályozás arra nézve, hogy az üzemeltető mikor vizsgáltatja át a járműflottáját – közölte Nemzeti Közlekedési Hatóság, mely – bejelentés híján – nem vizsgálta a piros trolik ügyét.

„A Nemzeti Közlekedési Hatósághoz (NKH) a közlekedés biztonságának veszélyeztetése vagy a közegészséget károsító bejelentés a szegedi trolibuszokkal kapcsolatosan nem történt, így ezzel kapcsolatosan hatóságunk vizsgálatot sem indított” – reagált megkeresésünkre az NKH Kommunikációs Osztálya. Ahogy

április 24-én megírtuk

,műszaki hiba miatt vonta ki a forgalomból a piros Škoda trolijait a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT). A társaság korábbi ügyvezetője,

Tóth István Tibor

az eset kapcsán a

Hír TV-nek

arról nyilatkozott, hogy egyes információk szerint életveszélyesek lehetnek a járművek, míg

a Népszabadság típushibát emlegetett

, ezekre a felvetésekre azonban

az SZKT nem reagált érdemben

.

A meghibásodások nem érintik a trolik hatósági engedélyét

Miután felkerestük a Nemzeti Közlekedési Hatóság Kommunikációs Osztályát, felvették a kapcsolatot az SZKT-val, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy a járművek időszakos átvizsgáláson vettek részt, melyen kisebb meghibásodásokat tapasztaltak. A gyártóval történt egyeztetést követően a gyártó szakemberei elvégzik a szükséges javításokat, fejlesztéseket az eddigi üzemeltetési tapasztalatok alapján.

Május közepén

Kojedzinszky Richard

, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetője sajtóközleményben tudatta, hogy a vörös trolik beszállítójával tárgyalásokat folytattak, és „a gyártó a nagyobb utasbiztonság és a műszaki paraméterek fejlesztése érdekében változtatásokat, javításokat vállalt és hajt végre a járműveken”, és néhány napon belül fokozatosan ismét forgalomba állnak a Škoda-Ikarus trolibuszok. Az NKH Kommunikációs Osztályától megtudtuk, a trolibuszok forgalomba helyezése nemzeti típusbizonyítvány vagy egyedi forgalomba helyezési engedély alapján lehetséges. Az engedélyezést megelőzi egy részletes, független típusvizsgáló intézet által végzett vizsgálat. Az üzemeltető belső szabályzatában futásteljesítményhez kötötten vannak átvizsgálási periódusok, ám a hatósági előírásokban erre vonatkozóan nincs kötelező szabályozás. „A meghibásodások és fejlesztések nem érintik a trolibuszokra kiadott hatósági engedélyben foglaltakat” – olvasható az NKH szerkesztőségünknek írt levelében. Mint ismeretes, a trolitendert még 2008-2009-ben bonyolították le, akkor az MSZP-s többség által kinevezett

Dózsa Gábor

irányította az SZKT-t. A járművek egyébként darabonként 228 millió forintba kerültek, közülük 11-et uniós támogatásból vásárolt meg a Szegedi Közlekedési Kft., kettőért a város fizetett.

Az első vörös troli

2013. július végén érkezett meg Szegedre,

a tizedik jármű

pedig tavaly áprilisban a trolibusz-közlekedés harmincötödik születésnapján.

Kötelező érvényű szabályozás és külön bejelentés híján a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem vizsgálta a piros trolik ügyét - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=538835

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 18.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.