Sport

Labdarúgás: Sowunmi döntött, elvérzett a Szeged-Grosics Ajkán

Labdarúgás: Sowunmi döntött, elvérzett a Szeged-Grosics Ajkán

2015. május 2., szombat
Labdarúgás: Sowunmi döntött, elvérzett a Szeged-Grosics Ajkán
szeged_2011_ajka10_gs

Negyvenöt percen keresztül mezőnyfölényben volt a Szeged 2011-Grosics Akadémia az Ajka otthonában, de előbb gól, majd kettős emberhátrányba került, végül pont nélkül maradtak Germán Tamásék.

A kiváló formában lévő Ajkához látogatott a Szeged 2011-Grosics Akadémia, az ajkaiak az edzőváltás óta eltelt négy mérkőzésen nem találtak legyőzőre, ugyanakkor nem álltak túl messze a kieső helyektől

Jákli Péter

tanítványai. Főképp mezőnyjátékkal telt az első félidő első része, egymásra vártak a felek, egyik csapat sem akart túl nagy kockázatot felvállalni. A hazaiak főleg a kontrákban, és

Major

bal oldali akcióiban bíztak, egy ilyen után

Szántai

bravúrjára is szükség volt, de maradt a 0-0. Mindössze nyolc perc volt hátra a szünetig, amikor az Ajka rutinos csatára,

Thomas Sowunmi

át tudta venni a labdát a tizenhatoson belül, és két védő között még arra is volt ideje, hogy igazítson egyet a labdán, majd kilőtte a hosszú felső sarkot, ezzel megszerezte a vezetést az Ajka. Hiába volt mezőnyfölényben a Szeged-Grosics, igazán nagy helyzetbe nem tudott kerülni

Nyilas Elek

együttese, a szegedi mester pedig

Polareczki

beállításával próbált frissíteni a támadójátékon a második félidőre. Azonban még a játékrész elején nagyon nehéz helyzetbe került a Szeged-Grosics: az 50. percben

Veselinovot

, majd két minutummal később

Szabó Pétert

is kiállította a játékvezető, így kettős emberhátrányban folytatták Zelenyánszkiék, és így próbáltak meg legalább egy pontot szerezni Ajkán. Ez a helyzet kedvezett a hazaiak kontrajátékának, ám nem tudtak meggyőző fölénybe kerülni a meccs hátralévő részében, a szegedi védelem jól állt a lábán, és Szántai is fontos védéseket mutatott be - azonban az ajkai kapu előtt továbbra sem sikerült befejezni az akciókat, így végül Sowunmi első félidőben szerzett találata döntőnek bizonyult a mérkőzés végkimenetele szempontjából. Ezzel az Ajka zsinórban a harmadik hazai mérkőzését nyerte meg, Jákli Péter irányítása mellett pedig az ötödik meccsén is veretlen maradt az ajkai együttes, és fellépett a 11. helyre. A Szeged-Grosics tizenegyedik vereségét szenvedte el a szezonban, a Sopron győzelmével pedig a hetedik helyről várhatja a Kaposvár elleni jövő heti, gyulai mérkőzést.

Ajka, 300 néző.
2015. május 2., 17.30
FC Ajka
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Böcskei Balázs • asszisztens: Hoffbauer Roland, Péter Tamás.
1
-
0

Labdarúgó NB II 26. forduló:

FC Ajka - Szeged 2011-Grosics Akadémia 1 - 0 (1-0)

Ajka, 300 néző. Vezeti: Böcskei Balázs (Hoffbauer Roland, Péter Tamás)

Ajka:

Jánosa - Asztalos, Beszterczei, Császár, Zámbó, Csordás (Lattenstein, 67'), Köles, Szabó Zs. (Böcsföldi, 84'), Varga (Nagy, 75'), Major, Sowunmi.

Vezetőedző:

Jákli Péter.

Szeged-Grosics:

Szántai - Szabó P., Oláh G. (Polareczki - a szünetben), Mészáros, Farkas, Zelenyánszki, Veselinov, Berde, Fitos (Oláh L., 78'), Hegedűs M. (Hegedűs E., 69'), Germán.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Gól:

Sowunmi (37')

Sárga lap:

Császár (22'), Sowunmi (86') ill. Polareczki (66')

Kiállítva:

Veselinov (50'), Szabó P. (52') Jákli Péter:

"Érdekes mérkőzés volt, az első félidőben több góllal vezethettünk volna, a másodikban pedig kettős emberelőnyben sajnos inkább őriztük az eredményt, minthogy növeltük volna. De a legfontosabbnak a három pont megszerzése számít."

Nyilas Elek:

"Egészen jó első félidőt játszottunk, annak ellenére, hogy az Ajka szerezte meg a vezetést. Kontrolláltuk a mérkőzést, jól futballoztunk, sok helyzetet dolgoztunk ki, de nem tettük fel az i-re a pontot, és ez meghatározta a mérkőzés végkimenetelét."

Online közvetítésünk

VÉGE

90+3'
Vége, Böcskei lefújja, nem sikerül megállítania az új edzővel remekelő Ajkát a Szeged-Grosicsnak, amely kilenc emberrel szenved vereséget, így nem tudta megismételni múlt heti produktumát. Hiába volt mezőnyfölényben az első félidőben a szegedi csapat, gólt csak Sowunmi szerzett, a második játékrészben pedig rövid időn belül két játékosát is elvesztette Nyilas Elek kiállítás miatt, innen pedig nem tudott már pontot menteni a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely egygólos vereséget szenved Ajkán.
90+1'
Három perc hosszabbítást jelez Böcskei, ennyi ideje maradt az egyenlítésre a kettős emberhátrányban játszó Szeged-Grosicsnak.
89'
Egyenlítési lehetőség maradt ki! Óriási kavarodás alakult ki az ajkai kapu előterében, de végül mindig volt egy blokkoló láb, vagy pedig Jánosában halt el a labda, végül szabadrúgást ítélt kifele a játékvezető, így odalett a szegedi helyzet.
86'
Besárgul a gólszerző, Sowunmi kap sárgát reklamálásért a hazaiaktól.
84'
Szabó Zsolt számára is véget ér a találkozó: lehívja őt Jákli Péter, Böcsföldi érkezik az Ajkába.
78'
Elhasználja harmadik cserelehetőségét is Nyilas Elek: érkezik Oláh Lóránt, aki Fitost váltja, támadót hoz be a szegedi mester, hiszen nincs vesztenivalója az utolsó 10 percben, kell a gól szegediektől, és ez a csere is azt jelzi, hogy mindenképpen szeretne legalább egy pontot szerezni a Szeged-Grosics.
77'
Szabó Zsolt távolról célozta meg a bal alsó sarkot, lövése pontos is volt, de Szántai bravúrral leért az alsóhoz, és szögletre ütötte a labdát.
75'
Ismét változtat az Ajka: Varga helyét Nagy foglalja el a hazai csapatban.
72'
Sowunmi marad kicsit őrizetlenül, majd 15 méterről leadott lövése a jobb oldali kapufa mellett suhan el. Védekezik a Szeged-Grosics, de hát nem is tehet mást, hiszen kettős emberhátrányban játszik.
69'
Változtat Nyilas Elek is, Hegedűs Martin helyére Hegedűs Edvin jön a Szeged-Grosicsnál.
67'
Először változtat Jákli Péter: Lattenstein váltja Csordást a hazaiaknál.
66'
Polareczki kap sárga lapot, miután lerántotta Zámbót.
65'
Hegedűs Martin pörgette le a labdát Polareczkinek a tizenhatos sarkánál, ám utóbbi lövése a felső léc felett hagyta el a játékteret.
64'
Nincsenek könnyű helyzetben Mészáros Márkék, ám az utóbbi percekben a szegedi védelem ellen nem tud kibontakozni az ajkai támadósor, főleg a pálya középen tartja ellenfelét a Szeged-Grosics.
59'
Nagyot fordult a világ mindössze két perc alatt, hiszen két emberét is elveszítette a Szeged-Grosics, így az Ajka előtt jóval nagyobb terület van a támadásra, azonban nem tud ezzel élni egyelőre a hazai együttes.
52'
ÚJABB PIROS! Szabó Péter számára is befejeződik a mérkőzés, egy ajkai kontra után Farkas Márk hibázott, a kiugró Majort pedig hátulról próbálta szerelni Szabó Péter, de elkésett, Böcskei pedig őt is kiállította, így a gólhátrány mellett kettős emberhátrányban folytatja a Szeged-Grosics.
50'
KIÁLLÍTÁS! Megfogyatkozik a Szeged-Grosics, egy szegedi szöglet után Vladimir Veselinovnak egyből a piros lapot mutatja fel Böcskei, aki nem tűrte a reklamálást, és azonnal lezavarta a pályáról Veselinovot, 10 emberrel folytatja Nyilas Elek együttese.
47'
Ismét Hegedűs Martin került lövőhelyzetbe a tizenegyespontnál, azonban életerős löketét nagy bravúrral, lábbal védte Jánosa.
46'
A szünetben cserélt Nyilas Elek, Oláh Gergő nem jött ki a második félidőre, helyére Polareczki érkezett, így valószínűleg egy támadóbb formációban játszó Szeged-Grosicsot láthatunk a második félidőben.
46'
Folytatódik a meccs.

SZÜNET

45+1'
Vége, a játékvezető lefújja az első félidőt, a rutinos Sowunmi találatával vezet az Ajka a szünetben a Szeged-Grosics ellen. Hiába a mezőnybeli dominancia Nyilas Elek tanítványaitól, nem tudták ezt gólra váltani, így hátrányból várhatják a második félidőt.
44'
Egy perc hosszabbítást jelez Böcskei Balázs, főképp mezőnyjáték zajlik az ajkai vezető gól óta.
36'
Gól, vezet az Ajka. Az előbbi szituációból Jánosa tudta elindítani az Ajka kontráját, amit már-már menetrend szerint Major vitt végig a bal oldalon, majd a középen álló Sowunmihoz passzolt, aki egy igazítás után két védő között tekert a felső sarokba, vezet az Ajka.
35'
Hegedűs lőhetett a tizenegyespont magasságából a tizenhatos jobb oldalánál, Jánosa azonban remek mozdulattal hatástalanította Hegedűs kísérletét.
30'
Az imént nyílt egy kis terület az Ajka előtt, amit a bal oldalon felfutó Major próbált kihasználni, távoli lövését végül Szántai védeni tudta. Kiegyenlített eddig a mérkőzés, amely kevés lehetőséget hozott az első 30 percben.
24'
Inkább a Szeged-Grosics lép fel támadólag, az Ajka főleg a Sowunmira és Vargára kihegyezett kontrákban bízik, de eddig egyetlen kivételtől nem igazán tudták végigvinni a kontratámadásaikat.
22'
A meccs első sárgája Császáré, aki lerántotta Germánt.
18'
SZÁNTAI! A szegedi kapus hatalmas bravúrt mutat be egy bal oldalon vezetett ajkai támadást követően: Köles a középen érkező Sowunmi elé tálalt, aki mintegy 14 méterről elemi erővel lőtt kapura, de Szántai nagy bravúrral tolta ki a sarokba tartó labdát.
15'
Szinte megismétlődik az előző szituáció: ismét Mészáros lőhet szabadrúgást kedvező pozícióból, azonban ha nem is sokkal, de a kapu fölé teker.
11'
Hegedűs Martint csak szabálytalanul tudták megállítani a kaputól 22 méterre, ígéretes kontrával indult meg a Szeged-Grosics játékosa, de a fault megállította az akciót. A szabadrúgást Mészáros végezte el, akinek jó irányba tartó lökete a sorfalról vágódott le.
7'
A mezőnyben kóstolgatják egymást a felek, többnyire a középpályán zajlik a játék, egyelőre az Ajka sem mozgat meg nagyobb erőket támadásban.
3'
Szabó Péter szorul kisebb ápolásra, miután Mészáros kiugratását követően Major nem mérlegelt, hanem a labdával együtt a "babát" is elsöpörte, így tudott tisztázni. Végül Szabó folytatni tudja.
1'
A zöldben játszó Ajka kezdte a találkozót, a Szeged-Grosics hófehér mezben lép pályára. Napsütéses idő fogadta a feleket, és olykor egész erős szél fúj hosszában a pályán.

17:22

- Nyilas Elek csereként számíthat már Máté Péterre és Oláh Lórántra is, ők is sérülés után ülhetnek le a kispadra. Mellettük Hegedűs Edvin, Manga, Kéri és Polareczki vár bevetésre a mérkőzés folyamán.

17:17

- Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezd a Szeged-Grosics Ajkán. Ahogy az várható volt, Slobodan Markovic nem tudja vállalni a játékot ma, viszont Vladimir Veselinov ismét a kezdőcsapat tagja sérülését követően.

A mérkőzés Böcskei Balázs sípszavára 17.30-kor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

FOCIFANOK! Fél attól két mérkőzést is élőben közvetítünk, kattanjatok ránk! Ajka – Szeged-Grosics...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.