Sport

Kosárlabda U12: Aranyért játszhatnak a Rakéták

Kosárlabda U12: Aranyért játszhatnak a Rakéták

2015. május 24., vasárnap
Kosárlabda U12: Aranyért játszhatnak a Rakéták

Szenzációsan szerepel az Országos Gyermek (u12) Bajnokság Döntőjében a Vásárhelyi Kosársuli csapata. Mócsai Milán és Varga Dániel játékosai esélyesként utaztak Pécsre, ugyanis egész évben nem szenvedtek vereséget: 16 mérkőzés – 16 győzelem volt a mérlegük a bajnokság hét hónapos küzdelemsorozata alatt.

A Vásárhelyi Rakéták néven versenyző együttes játékosai már tavaly, a 2013/14-es szezonban is bajnokok voltak – az Országos Kenguru Kupát (u11) nyerték meg Sopronban. Pénteken és szombaton a nyolc csapatos döntő „B” csoportjában mindhárom kosárlabda Akadémia csapatát magabiztosan győzték le. Először a házigazda Pécsi Rátgéber Akadémia fiataljait verték meg, majd a Nyíregyházi Akadémia következett, végül pedig a budapesti Zsíros Akadémia Kőbánya is fejet hajtott a vásárhelyi fiatalok előtt. 3 meccs – 3 győzelem, így a Mócsai tanítványok továbbra is veretlenek maradtak. A vasárnapi döntőben (13.30-kor) az „A” csoport élén végzett nagykőrösi Pityke Tigers lesz az ellenfél, akik hármas körbeverés után lettek elsők.

A vásárhelyi csapat eredményei:

Vásárhelyi Rakéták - Rátgéber Akadémia 75-61 (19-18 ; 23+7-12+5 ; 15-20 ; 11-6)

Játszottak: Kovács Attila 1, Knyur Soma -, Fulai Bátor 14, Dékány Imre 9, Kozma Péter 11, Németh Zsombor -, Ságodi Róbert 12, Pánczél Csongor 5, Filak László 3, Ajtai Andor -, Balogh László 6, Bánfi Balázs 14. Vásárhelyi Rakéták - Nyíregyháza 89-60 (17-24 ; 25+5-14+2 ; 24-12 ; 18-8) Játszottak: Fulai Bátor 9, Ságodi Róbert 4, Dékány Imre 7, Gémes Levente 1, Megyesi Dániel -, Knyur Soma 3, Balogh László 3, Kozma Péter 17, Pánczél Csongor 7, Filak László 7, Bánfi Balázs 31, Los Raul-. Vásárhelyi Rakéták - Zsíros Tibor Akadémia 76-65 (13-22 ; 15+7-9+5 ; 23-15 ; 18-14) Játszottak: Fulai Bátor 7, Ságodi Róbert 7, Dékány Imre 6, Knyur Soma 3, Balogh László 10, Kozma Péter 15, Pánczél Csongor 3, Filak László 2, Ajtai Andor 1, Bánfi Balázs 22, Los Raul -.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.