Sport

Kajak-kenu Eb: két magyar döntős 200 méteren

Kajak-kenu Eb: két magyar döntős 200 méteren

2015. május 2., szombat
Kajak-kenu Eb: két magyar döntős 200 méteren

Két magyar hajó szerepelhet a vasárnap délben kezdődő 200 méteres döntőkben a csehországi Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A viadal honlapja alapján a

Balaska Márk

,

Birkás Balázs

kajakos duó szombaton délután, az elő- és középfutam teljesítése után került be a fináléba úgy, hogy előbb ötödikként, majd harmadikként ért célba. A délelőtt

Takács Kincsővel

500 méteren ezüstérmes

Lakatos Zsanettnek

ugyanakkor ezúttal sem kellett vízre szállnia az előcsatározások során, mivel számában, C-1-ben heten neveztek, így csak döntőt rendeznek. A többi 200-as egység közül

Hérics Dávid

és

Lucz Dóra

(mindkettő K-1), valamint

Fekete Ádám

(C-1) a B döntőben szerepelhet a zárónapon, míg Fekete és

Viola Viktor

duója, illetve a

Hagymási Réka

,

Hagymási Anita

kettős (K-2) a középfutam után búcsúzott. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) döntése értelmében Magyarország jobbára fiatal, U23-as versenyzőkből álló csapattal vesz részt az Eb-n, mert idén a júniusi, bakui Európa Játékok, valamint az augusztusi, milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz a fő verseny a sportág szereplői számára. Mások ugyanakkor, így például a németek, a házigazda csehek, a lengyelek, a oroszok vagy a románok erős gárdával érkeztek Racicébe. A vasárnap délelőtti finálék során magyar részről négy 500-as hajó lesz érdekelt.

Vasárnap:

500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 9.05 200 m-es döntők 12.05 5000 m-es döntők 14.37

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.