Sport

Folytatná az évtizedes munkát Vécsi Viktor

Folytatná az évtizedes munkát Vécsi Viktor

2015. május 27., szerda
Folytatná az évtizedes munkát Vécsi Viktor
sportoloi_dijak16_gs_vecsi_viktor

A Szeged sportjáért kitüntető elismerést vehette át Vécsi Viktor, az EDF-Démász Szegedi Vízisport Egyesület edzője, aki folytatná évtizedek óta végzett munkáját.

A szegedi születésű szakember 1993-ban kezdett el dolgozni edzőként a klubnál, ahol 2001-ig az utánpótlásban dolgozott, mintegy 50 fiatalt tanított meg a kenuzás alapjaira. Tanítványai közül

Joób Márton

háromszoros, míg

Horváth Gábor

kétszeres világbajnok lett,

Vajda Attila

pedig 2008-ban Pekingben olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett.„Mindenki örül, amikor elismerik a munkáját, díjat kap, így van ez velem is. Nagyon megtisztelő Szeged városától, hogy ezt a díjat megkaphattam” – mondta el portálunknak

az átadót

követően

Vécsi Viktor

. Az edző munkájában idén télen változás történt, hiszen ezt megelőzően egyedül edzette Vajda Attilát, azonban a sportoló kérésére kibővült az edzői stáb, és immáron hárman készítik fel az olimpiai bajnok kenust.„Korábban csak én edzettem Attilát, azonban mára ezt kiszélesedett, rajtam kívül

Sík Márton

és

Boldizsár Gáspár

is tagja az edzői csapatnak. Ez a váltás annak érdekében történt, hogy Attilát új ingerek érjék, kellett neki egy kis megújulás. Ez ilyen volumenű sztárnak, mint Attila, mert azt gondolom, nevezhetem őt így, szüksége is volt az új ingerre, ahogy

Janics Natasának

is kellett az, hogy bizonyos változások történjenek az életében. Tulajdonképpen ezen cél érdekében rendeltünk alá mindent, illetve annak, hogy Attila jövőre Rióba eredményesen tudjon versenyezni, hiszen az az elvárás, hogy dobogóra álljon az olimpián” – foglalta össze a változást Vécsi Viktor.

Fókuszban a kvótaszerzés és a szintentartás

Az idei év munkájával, és a Vajda Attilára, valamint az edzői stáb feladatával kapcsolatban Vécsi Viktor a milánói kvalifikációs világbajnokságot emelte ki, hiszen ezen a versenyen olimpiai kvótákat is osztanak.„Abszolút Milánóra fókuszálunk, az idei év az arról szól, hogy kvótát kell szerezni, erre pedig az augusztusi, milánói kvalifikációs világbajnokságon van lehetőség. Ez a legfontosabb, erre van az egész évünk kihegyezve” – fogalmazott az idén rájuk váró feladatokkal kapcsolatban az EDF Démász Szegedi VE edzője. A klub versenyzői a közelmúltban tértek haza a

portugáliai melegvízi edzőtáborból

, amellyel kapcsolatban Vécsi Viktor elmondta, szerencsére nem hátráltatta a munkát sem sérülés, sem betegség Portugáliában, véghez tudták vinni az eltervezett munkát ugyanolyan módon, ahogyan azt az elmúlt 10 évben tették. A közeljövőben rá váró edzői feladatokkal kapcsolatban Vécsi Viktor kifejtette, a legfontosabb az, hogy Vajda Attila teljesítményét szinten tudják tartani.„Ha most csak Attiláról beszélünk,akkor az a cél, hogy az ő magas, 10 éve tartó teljesítményét fent tartsuk, hiszen az ő esetében nem beszélünk fejlődésről. Ha azt a magas színvonalat, amit tud, azt évről-évre képes hozni, az jelenti számára a fejlődést. Ez a prioritás a folytatásban, illetve a már említett milánói kvótaszerzés. Olyan állapotban kell kiutaznia augusztusban Olaszországba Attilának, hogy fitt legyen fizikailag és rendben legyen mentálisan is” – zárta Vécsi Viktor.

"Abszolút Milánóra fókuszálunk, az idei év az arról szól, hogy kvótát kell szerezni, erre pedig az augusztusi, milánói...

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 27.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.