Írjon nekünk

Bulvár

Egyre többször lesz perfüggőség a válásból

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

SZS20130807_parkapcsolati_krizis_001

Egyre többször lesz perfüggőség a válásból: sokszor nem tudják elengedni egymást a válófélben lévő párok, ezért inkább elhúzzák a jogi eljárást – mondta el Szöőr Anna jogász-pszichológus az M1 aktuális csatornán hétfőn este.

Mint elhangzott, így történhet meg az, hogy akár tíz évig is húzódhatnak az ilyen ügyek. A pszichológus szerint sokakban nem is tudatosul a függőség, ilyenkor pedig egyszerűbb lenne az újrakezdés, mint a folyamatos “játszma”.

Szöőr Anna elmondta: a perfüggőség – amellyel a válásokkal kapcsolatban foglalkozik – azt jelenti, hogy a párok bár elhatározzák, hogy elválnak, mégsem tudnak elszakadni, és ezért keresnek egy színpadot maguknak, leginkább a bíróság színpadát.

“A jog, a vagyon és leginkább a gyermek a játszma eszköze. Senki nem törődik azzal, hogy mi lesz a gyermek lelkivilágával, eszközként használják fel” – tette hozzá.

Mint mondta, a magyar igazságszolgáltatás feladata az lenne, hogy inkább a mediációra beszéljék rá a feleket a perek helyett. A mediáció nem kibékülést jelent, hanem azt, hogy esetleg békességben meg tudnak válni egymástól – tette hozzá.

Kommentek

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. Kommentek

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál