Bulvár

A Facebookon keresnek munkát a diákok

A Facebookon keresnek munkát a diákok

2015. május 30., szombat
A Facebookon keresnek munkát a diákok
facebook_billentyuzet

A diákok több mint 70 százaléka a Facebookon keres munkát, ezt követik a diákszövetkezetek weboldalai, valamint az állásbörzék és karriernapok - derült ki a Mind-Diák Szövetkezet felméréséből.

A mintegy nyolcezer tanuló megkérdezésével készített kutatásból kiderült az is, hogy a hallgatók csaknem 80 százalékának a jó fizetés az egyik legfontosabb szempont a diákmunka kiválasztásánál. A válaszadók több mint fele szakmai kihívást jelentő állást keres, és a rugalmas munkaidő is fontos kritérium a diákoknak. A diákmunkák népszerűségi versenyében továbbra is az adminisztratív munkák vezetnek, ezeket a gyakornoki, vagyis szakirányú tanulmányokat igénylő és a host/hostess munkakörök követik. Mivel azonban vidéken a legnagyobb arányban betanított és könnyű fizikai munkák vannak a szövetkezet kínálatában, a legtöbben ezeken a területeken dolgoznak, míg Budapesten az irodai és gyakornoki munkakörök vezetnek. A felmérésből kiderül az is, hogy egy diákmunkás azonos bruttó bér mellett jobban kereshet, mint a főállású kollégája, mert bérét csak 16 százalékos személyi jövedelemadó-levonás terheli. Ezzel jól járnak a munkaadók is, hiszen a munkáltatói ráfordítás akár 30-40 százalékkal is kisebb lehet, ami ösztönzőleg hathat a tanulók foglalkoztatására - írják. A cégek jellemzően nem tervezik a diákok hosszabb távú foglalkoztatását, ennek ellenére folyamatosan bővül a foglalkoztatók köre, csaknem 25 százalékkal nőtt a vállalatok diákmunka iránti igénye a 2015-ös első negyedéves adatok alapján az előző év azonos időszakához képest.

Egy felmérés szerint a diákok több mint kétharmada a Facebookon keres munkát - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=542470

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. május 30.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.