Bulvár

Vádemelési javaslat a forráskúti gyilkos ellen

Vádemelési javaslat a forráskúti gyilkos ellen

2015. április 15., szerda
Vádemelési javaslat a forráskúti gyilkos ellen
forraskuti_gyilkos_police

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, szexuális erőszak és súlyos testi sértés miatt javasolnak vádemelést egy forráskúti férfi ellen.

Egy 22 éves forráskúti nő eltűnését jelentették be a Szegedi Rendőrkapitányságon 2014. november 21-én az esti órákban. A bejelentést követően a szegedi nyomozók adatgyűjtést végeztek. Ennek során átvizsgálták a nő gyermekkori ismerősének forráskúti ingatlanját. 2014. november 22-én reggel megtalálták a nő mobiltelefonját és kerékpárját, majd az ingatlan melléképületében elrejtve felfedezték az eltűnt nő holttestét. A helyszíni szemle megállapította, hogy a nőt megölték. Elszámoltatása során az ingatlanban lakó

B. László

ellentmondásokba keveredett, ezért a

rendőrök előállították

. A további adatgyűjtés és a helyszíni szemle eredményeként az akkor 21 éves férfit emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. Beismerte a bűncselekmény elkövetését, de tettére érdemi magyarázatot nem tudott adni. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a fiatalembert kihallgatását követően őrizetbe vette, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A nyomozás azt állapította meg, hogy a gyanúsított 2014. november 21-én a reggeli órákban áthívta magához a sértettet. A nőt megerőszakolta, bántalmazta és fojtogatta. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a gyanúsított több órán át kínozta a fiatal asszonyt. Halálát kalapáccsal okozott sérülések okozták. A Csongrád megyei nyomozók gyanúja szerint B. László 2014. május 23-án Szegeden lefejelte akkori barátnőjét is, akinek az orrcsontja tört el. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nyomozást 2015. április 14-én befejezte, az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, szexuális erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt javasol vádemelést a Csongrád Megyei Főügyészségnek.

Vádemelési javaslattal él a rendőrség a tavaly novemberi forráskúti gyilkosság gyanúsítottjával szemben - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=528081

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 14.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.