Bulvár

Megszületett Hókifli, a szegedi kisláma

Megszületett Hókifli, a szegedi kisláma

2015. április 30., csütörtök
Megszületett Hókifli, a szegedi kisláma
kislama_00

Teljesen fehér kisláma látta meg a napvilágot a múlt héten a Szegedi Vadasparkban, a napközben történt eseménynek több látogató is tanúja lehetett. A gondozók fehérsége okán nevezték el Hókiflinek a kancacsikót, amely a jelek szerint egészségesen fejlődik.

Hókifli már igazi magyar lámának tekinthető, hiszen anyja, Karola a Vadasparkban, apja, Zorró, a Veszprémi Állatkertben született. Maga a háziállatfaj azonban dél-amerikai eredetű, körülbelül 6000 éve háziasították a vad guanakóból a mai Peru hegyvidéki területein. Kevesen tudják, hogy az összes teveféle, beleértve az óvilági két- és egypúpúakat is ősei Észak-Amerikában fejlődtek ki, majd onnan vándoroltak át a többi kontinensre, csak éppen az „őshazájukban” pusztultak ki. A két dél-amerikai teveféle közül a nagyobb guanakó a láma, a filigránabb, értékesebb szőrű vikunya pedig az alpaka őse. A lámákat elsősorban teherhordásra használták, de ették húsát, bőrét és szőrét feldolgozták, zsírjával világítottak, trágyájával tüzeltek, sőt, esetenként meg is lovagolták. Vagyis idővel a legfontosabb háziállat státuszát érte el az Andok prekolumbián indián kultúráiban. A spanyolok hódítása után, vagyis a lovak, szamarak és juhok érkezésével a szerepe csökkent, ma már inkább hobbiállatként tartják világszerte.

kislama_01

A Szegedi Vadasparkban mind a négy dél-amerikai teveféle megtekinthető, a lámák közvetlen szomszédságában az alpakák laknak, de – kissé távolabb – mindkét faj őseivel, a guanakókal és a vikunyával is találkozhatunk.

Nézz rá, és lámulj el! Megszületett Hókifli, a kisláma a Szegedi Vadasparkban :)Cikkért KLIKK: http://szegedma.hu/?p=533220

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 30.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.