Sport

Labdarúgás: nem volt válasza a bombagólra a Szeged-Grosicsnak

Labdarúgás: nem volt válasza a bombagólra a Szeged-Grosicsnak

2015. április 4., szombat
Labdarúgás: nem volt válasza a bombagólra a Szeged-Grosicsnak
szeged2011_mezokivesd_mj011

Hiába volt veszélyesebb támadásban a Szeged-Grosics Mezőkövesden, gólt csak a hazaiak szereztek, így nem tudott pontot szerezni a tavaly még NB I-es gárda otthonából Nyilas Elek együttese.

Tavaly még két osztály választotta el a két csapatot egymástól, az ősszel szegedi győzelemmel végződött párharc visszavágójára került sor Mezőkövesden. A találkozó előtt dőlt el, hogy vádlisérülése miatt nem tudja vállalni a játékot

Oláh Lóránt

, így ezúttal a támadósorban

Germán Tamás

mellett

Hegedűs Martin

kapott szerepet kezdőként. Az első húsz perc tapogatózó játékát követően három nagy lehetősége is adódott a Szeged-Grosicsnak,

Mészáros

és

Fitos

aktív, és veszélyes szélsőjátékának köszönhetően, azonban a középen több alkalommal is érkező Germán Tamás nem tudta bevenni

Kunsági

kapuját. Nem igazán volt benne a levegőben az, hogy gólt szerez a Mezőkövesd, mégis így történt: egy kipattanó labdát a szünet előtt négy perccel

Takács

elemi erővel lőtt kapura, labdája pedig a felső lécről a gólvonal mögé vágódott, hatalmas bombagóllal, az első kaput eltaláló lövésével megszerezte a vezetést a Mezőkövesd, még a félidő vége előtt, ezzel megszakadt a február vége óta tartó, kapott gól nélküli sorozata az együttesnek. A második játékrészben az idő múlásával egyre többet kellett kockáztatnia

Nyilas Eleknek

, hiszen mindenképpen pontért, pontokért utaztak Mezőkövesdre

Máté Péterék

. Kezdeményezőbb volt a Szeged-Grosics, de nem tudta ezt gólra váltani, majd egyre jobban kinyílt, és mindent megtett az egyenlítésért. A hazaiak főleg pontrúgásból voltak veszélyesek,

ifj. Nyilas Elek

szabadrúgását pazar reflex-szel védte az ősszel még mezőkövesdi színekben szereplő

Szántai Levente

. Az utolsó negyed órában gyakorlatilag mindent egy lapra tett fel a Szeged-Grosics, azonban az egyenlítés helyett egy mezőkövesdi kontra végén eldöntötte a mérkőzést a hazai együttes, két cserejátékos,

Medgyes

és

Tajthy

összjátékát követően utóbbi lőtte ki a bal alsó sarkot egy perccel a rendes játékidő vége előtt. Bár jól küzdött a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Mezőkövesd otthonában, mégsem tudott ponttal hazatérni a tavaly még NB I-es ellenfele otthonából. További rossz hír, hogy a meccs utolsó pillanataiban kapott egy rúgást a bokájára Máté Péter, sérülése pedig olyan súlyosnak bizonyul, hogy a szombat estét bizonyosan az egri kórházban kell töltenie, így két kulcsember is kidőlhet a kék-feketéknél. A Szeged-Grosics jövő héten a szintén feljutásra pályázó Gyirmót ellen javíthat majd a gyulai Grosics Akadémián, április 11-én, szombaton 16:30-tól.

Mezőkövesd, 1000 néző
2015. április 4., 18.00
Mezőkövesd Zsóry FC
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Berke Balázs • asszisztens: Takács Gábor, Mohos Milán.
2
-
0

Labdarúgó NB II, 22. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC-Szeged 2011-Grosics Akadémia 2 - 0 (1-0)

Mezőkövesd, 1000 néző. Vezeti: Berke Balázs (Takács Gábor, Mohos Milán.)

Mezőkövesd:

Kunsági - Sváb, Takács, Nyilas, Balajti (Medgyes, 75'), Kulcsár (Tajthy, 69'), Máté J., Nánási, Hegedűs Cs., Molnár (Baracskai, 76'), Szeles.

Vezetőedző:

Lucsánszky Tamás.

Szeged-Grosics

Szántai - Farkas, Markovic, Tóth, Mészáros, Szabó P., Berde, Máté P., Fitos (Polareczki, 79'), Hegedűs M. (Manga, 64'), Germán.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Gól:

Takács (41'), Tajthy (89')

Sárga lap:

Nyilas (6'), Kulcsár (36'), Hegedüs Cs. (50'), ill. Tóth G. (38'), Máté (66') Lucsánszky Tamás:

"Pozitívum, hogy hosszú idő után végre nem kaptunk gólt. Egy remek, szervezetten védekező ellenfelet győztünk le, és ez lökést adhat számunkra a következő fordulókban."

Nyilas Elek:

"Jól futballoztunk, és hiszem, ennek a játéknak van jövője. A gólokat a mezőkövesdiek szerezték, de mi is nagy erőket mozgósítottunk a mérkőzésen annak érdekében, hogy a kapuba találjunk, de csak a helyzetekig jutottunk."

Online közvetítésünk

VÉGE

90+2'
Vége, Berke lefújja, nyer a Mezőkövesd, amely az első kapuralövéséből gólt szerzett az első félidőben, ez pedig döntőben befolyásolta a meccs kimenetelét, a jól küzdő, támadásban veszélyesebb Szeged-Grosics megérdemelt volna legalább egy pontot ezen a találkozón, azonban üres kézzel távozik Mezőkövesdről.
90'
Két percet tesz rá Berke játékvezető.
89'
Gól, ezzel eldőlt, Tajthy, 2-0. Két cserejátékos hozza össze a hazaiak második találatát, Medgyes viharzott el a szélen, majd középre adott, ahol az érkező Tajthy egy átvételt követően a bal alsó sarokba lőtt, megkontrázták a teljesen kitámadó Szeged-Grosicsot, amely kihagyta lehetőségeit, ezt pedig megbüntette a Mezőkövesd.
81'
Mezőnyfölényben vannak Germánék, akik mindent megtesznek az egyenlítésért, de egyelőre ez várat magára, a kövesdi védők jól teszik a dolgukat.
79'
Cserél a Szeged-Grosics is, Fitost hívja le Nyilas Elek, akit Polareczki vált a pályán.
76'
Cserél a Kövesd, Balajtit Medgyes váltja a hazaiaknál, sőt, Molnár helyére Baracskai is érkezik a vendéglátóknál.
73'
Ifj. Nyilas Elek szabadrúgását követően véd bravúrral Szántai, a szegedi tréner fia majdnem szomorította édesapját, de Szántai remek mozdulattal hárítani tudta próbálkozását.
70'
Szabó Péter remek szólóját követően az utolsó pillanatban állítják meg őt, mielőtt helyzetbe hozhatta volna társait, majd újra hozzá kerül a labda, de lövése mellé száll.
69'
Cserél a Mezőkövesd is, Kulcsárt Tajthy váltja a hazaiaknál.
66'
Máté Péter is besárgul a Szeged-Grosicsból, miután szabálytalanul szerelte Kulcsárt,övé a második szegedi figyelmeztetés.
64'
Eddig várt Nyilas Elek, ő változtat először a meccsen: Hegedűs Martin helyett egy másik fiatal játékos, Manga Zsolt érkezik a Szeged-Grosicsba.
56'
Főleg mezőnyjáték az elmúlt percekben, a Szeged-Grosics hajt az egyenlítésért, de nem tudnak helyzetbe kerülni most a felek.
50'
Hegedűs Csaba is besárgul a hazaiaktól. A szünetben a Szántai kapuja környékén álló nézőkkel folytatott egyeztetés után mondhatjuk, hogy jól döntött Takács lövése után a játékvezető, valóban bent volt a labda a hazaiak góljánál.
48'
Mezőkövesdi szöglettel indul a második játékrész, ami után Máté János fejel fölé középről.
46'
A Szeged-Grosics kezdte a második félidőt.

SZÜNET

45+1'
Vége az első félidőnek, Takács góljával, már amennyiben valóban bent volt a labda, vezet a Mezőkövesd a támadásban aktívabb Szeged-Grosics ellen, ezzel véget ért Szántai kapott gól nélküli sorozata, az ötödik meccsét már nem tudja "nullra hozni" Nyilas Elek együttese.
45'
Egy percet hosszabbít a játékvezető.
41'
Gól... vezet a Mezőkövesd. Gyakorlatilag az első kapuralövéséből gólt szerez a hazai együttes, egy kipattanó labdát Takács irgalmatlan nagy erővel küld kapura jó 20 méterről, a felső lécről pedig - legalábbis az asszisztens intése szerint - a gólvonal mögé vágódik a labda, Berke pedig hallgat asszisztensére, és gólt ítél. Hogy valóban gól volt-e, azt csak a visszajátszások dönthetik el, itt nincs gólvonal-technológia...
38'
Tóth Gáboré az első sárga a Szeged-Grosicsból, az utóbbi időben gólerős védő Máté Jánost rántotta le.
36'
Átvészelte ezt az időszakot a Mezőkövesd, azóta ismét főleg mezőnyjáték zajlik a pályán, amit Kulcsár sárgája tör meg, aki lerántja Hegedűs Martint, ezért részesül ebben a figyelmeztetésben.
28'
Ezek mindenképpen Fitos, és egyben a Szeged-Grosics percei, a szélső megint megverte ellenfelét, le is futotta a védőt, ám hiába löki meg őt a mezőkövesdi játékos a tizenhatoson belül, nem fúj közbe Berke játékvezető.
26'
Ismét Fitos játszik szerepet a Szeged-Grosics támadásában, most ő fejelhetett kapura, de nem találja el Kunsági kapuját, fejese a jobb sarok mellett megy el.
22'
Óriási szegedi helyzet maradt ki! Ezúttal fordított volt a "szereposztás", Mészáros indította Fitost, aki szintén középre tudta kanyarítani a labdát, ahol ismét Germán érkezett, aki a jobb alsót vette célba, Kunsági azonban nagy bravúrt bemutatva kitolta a labdát a sarok elől!
21'
Fitos indítja a bal oldalon felfutó Mészárost, aki jól is teker középre, ahol az érkező Germán fejese azonban ha kevéssel is, de mellé száll.
20'
Az első húsz percben gyakorlatilag igazán komoly helyzet nem alakult ki, elég egyenetlen a mezőkövesdi pálya talaja, ennek ellenére mindkét együttes a földön próbál meg támadásokat vezetni, egyelőre komolyabb eredmény nélkül.
11'
Az első kapuralövés azonban a Szeged-Grosicsé: Hegedűs Martin lövése a bal alsó sarok mellett suhan el.
6'
Az első sárga a hazaiaké, a Szeged-Grosics trénerének fia, ifj. Nyilas Elek az első figyelmeztetett, miután szabálytalankodott Berdével szemben. A szegedi középpályás egy perces ápolást követően tudja folytatni a játékot.
4'
Egyelőre helyzet nélkül a csapatok, Oláh Lóránt vádlisérülése miatt kényszerül kihagyni a mai találkozót.
1'
A sárga-kékben játszó Mezőkövesd kezdi a meccset, a Szeged-Grosics tiszta fehérben lép ma pályára.

17:53

- Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Szeged-Grosics mezőkövesdi játéka. Nyilas Elek előzetes kezdőcsapatához képest változás, hogy Oláh Lóránt helyett Hegedűs Martin került be a kezdőcsapatba, míg az eltiltott Veselinovot Berde helyettesítheti a középpályán.

A mérkőzés Berke Balázs sípszavára 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.