Sport

Kosárlabda: Molnár András szerint igazi csapatként érték el a rájátszást

Kosárlabda: Molnár András szerint igazi csapatként érték el a rájátszást

2015. április 20., hétfő
Kosárlabda: Molnár András szerint igazi csapatként érték el a rájátszást
szedeak_nyiregyhaza06_gs

Története során először játszhat nyolcaddöntőt a magyar bajnokságban a Naturtex-SZTE Szedeák. A csapat bedobója, Molnár András úgy véli, főleg a csapategység volt döntő a siker elérésében, és ajándékként várhatják a Szolnok elleni negyeddöntő mérkőzéseket.

A rendkívül kiélezett középszakasz utolsó előtti fordulójában szabadnapos volt a Naturtex-SZTE Szedeák, amely közben figyelhette a sorsát jelentősen befolyásoló pécsi mérkőzést. A szegediek számára a lehető legjobb eredmény született, hiszen azzal, hogy a Pécs legyőzte az Alba Fehérvárt, önmagával együtt a Szedeákot is bejuttatta a play-offba, ezzel történelmet írt

Nikola Lazic

együttese, hiszen hatalmas bravúrt bemutatva,

fennállása során először

jutott be a rájátszásba, megelőzve olyan patinás együtteseket, mint a Körmend vagy az Alba Fehérvár. „Történelmi siker volt a bejutásunk, hiszen mióta play-off rendszerű lebonyolítása van a bajnokság rájátszásának, azóta nem volt első nyolcban a szegedi csapat. Ez főleg annak tükrében nagy szó, ahogyan indult ez az idény, teljesen új, fiatal csapattal vágtunk neki a szezonnak, ahol sok új és saját nevelésű játékos kapott szerepet. Az volt a célunk, hogy maradjunk bent az A-csoportban, és ez nem a szokásos közhely puffogtatás volt, amit minden edző vagy csapatvezető elmond a szezon elején, hogy a biztos bent maradás a cél, majd sikerül a legjobb nyolcba jutás, közben meg a csapatnak olyan játékoskerete van, hogy simán elvárható tőle a nyolc. Ettől a csapattól reális cél volt az, hogy maradjunk bent. Aztán ahogy telt az idő, kezdett egyre jobban összeállni a csapat, nagyon sokat számított az, hogy a nyerhető meccsek közül az összes szoros meccset megnyertük az alapszakaszban, amikor kikaptunk, olyan meccseken kaptunk ki, ahol nem volt esélyünk, viszont az összes végjátékos meccset hoztuk. Ez adott egy magabiztosságot a csapatnak, és a középszakaszban már tudtunk nyerni idegenben is bravúr meccset, gondolok itt az idegenbeli Alba vagy a Pécs meccsekre. Ekkor már elhitte a csapat, hogy van reális sansza arra, hogy a nyolcba kerüljünk. Szerintem volt még egy előnyünk a közvetlen riválisainkkal szemben, gondolok itt a Körmendre vagy az Albára, akik a mi költségvetésünk sokszorosából, jóval mélyebb rotációval és minőségibb játékoskerettel dolgoznak. Egyrészt nagy volt rajtuk a nyomás, hogy mindenképp jussanak nyolcba, másrészt pedig ők nem játszottak csapatként. Nálunk nem voltak olyan neves, és magasan jegyzett játékosok, mint náluk, de sokkal inkább csapatként játszottunk, szerintem ennek is volt köszönhető, hogy sikerült a nyolcba jutni” - mondta el a Szedeák történelmi teljesítményéről

Molnár András

, a csapat játékosa.

szedeak_kormend23_gs_molnar_andras

A gárda bedobója meccsenként átlagosan majd' 10 ponttal segítette csapatát, a legeredményesebb találkozója pedig a Falco elleni hazai győztes alapszakasz meccs volt, ahol 20 pontig jutott, de a középszakaszban szintén a Falco elleni újszegedi sportcsarnokban lejátszott meccsen fontos kosarakkal vette ki a részét a sikerből. „Miután hazai pályán kétszer is nagy lehetőség előtt álltunk, de egyikkel sem tudtunk élni, mivel kikaptunk a Pécstől és az Alba Fehérvártól is itthon, ezek után ebből fel tudott állni a csapat. Úgy mentünk el Pécsre, hogy a csapat fele sérült vagy beteg volt, de így is simán, 20 ponttal tudtunk nyerni. Úgy gondolom, ez volt a fordulópont, utána már biztosak voltunk benne, hogy a Körmend ellen be fogjuk itthon húzni, ott már olyan önbizalmunk volt” - fogalmazott a középszakasz kulcspillanatáról Molnár András. A Szedeákba

tavaly februárban visszatért

játékos számára nem lesz ismeretlen a negyeddöntőbeli ellenfél, a Szolnok, hiszen 2007-ben bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert a szolnokiakkal, most azonban ellenfélként tér vissza majd a Tiszaligeti sportcsarnokba a negyeddöntő első meccsén, szerdán 18 órakor. „Vannak nosztalgikus érzések bennem a Szolnokkal kapcsolatban, hiszen nagyon szép másfél évet töltöttem ott, jól éreztem magamat Szolnokon. De az már régen volt, teljesen kicserélődött a Szolnok és a mi csapatunk is, teljesen más két csapatról van szó. A mi csapatunknak valóban ajándék lesz a Szolnok ellen játszani, egyrészt ott, azon a pályán, másrészt az ellen a csapat ellen játszani, aki rendben van, hogy elbukott 1-2 meccset a középszakaszban, de csak megnyerték a középszakaszt. Ha jól emlékszem, a Szolnok egy csapattól háromszor két éve kapott ki utoljára, az Albacomptól a döntőben, az előtt sem és azóta sem történt ez meg, az elmúlt öt évben az Albacomp volt az egyetlen, aki háromszor meg tudta őket verni. Most sem nekünk áll a zászló, én azt mondom, hogyha tudunk jó és szoros meccseket játszani a Szolnokkal, és maximális erőbedobásra tudjuk őket késztetni, e mellett mi is kiadunk magunkból mindent, ami bennünk van, akkor mi már elégedettek lehetünk” - tekintett a Szedeákra váró párharca Molnár András. A címvédő Szolnok tavaly meccset sem vesztett a play-offban, így veretlenül húzta be a bajnoki címet. A negyeddöntő első mérkőzését szerdán 18 órakor rendezik a tiszaligeti sportcsarnokban, majd szombaton 18 órától kerül sor az első szegedi mérkőzésre.

Szerdán kezdi a Szolnok elleni negyeddöntőt a Naturtex-SZTE Szedeák, Molnár András a csapatteljesítményt emelte ki, mint a siker kulcsa.http://szegedma.hu/?p=529726

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 20.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.