Sport

Kosárlabda: Simándi és Mike a Szedeák U21-es bronzos hétvégéjéről

Kosárlabda: Simándi és Mike a Szedeák U21-es bronzos hétvégéjéről

2015. április 14., kedd
Kosárlabda: Simándi és Mike a Szedeák U21-es bronzos hétvégéjéről
szedeak_u21_bronz

Az elmúlt hétvégén a Debrecenben megrendezett Morgen Ferdinánd U21-es bajnokság nyolcas döntőjében szerepelt a Naturtex-SZTE Szedeák korosztályos csapata, Simándi Árpád tanítványai végül bronzéremmel térhettek haza a tornáról. A hétvége tapasztalatairól az edző mellett Mike Jánost kérdeztük.

A házigazda

DEAC felett aratott győzelme

után az osztálybeli nagy rivális Falcóval játszhatott az elődöntőben a Naturtex-SZTE Szedeák, azonban a szombathelyiek

meggyőző játékkal fektették két vállra

a szegedi fiatalokat, így Révész Ádámék vasárnap a bronzmeccsen vigasztalódhattak. A Nyíregyháza elleni „kisdöntőn” végül

összeállt a Szedeák játéka

, így bronzéremmel térhettek haza a hajdúsági városból a Szedeák fiatal kosarasai. „Három nap alatt három kemény meccset játszottunk. A házigazda ellen mindig nehéz játszani, a Debrecen pedig egy nagyon jó csapat, de jó védekezéssel és jó támadójátékkal sikerült megnyernünk azt a nagyon fontos első mérkőzést. Az elődöntőben azzal a Falcóval találkoztunk, akik évek óta topon vannak az utánpótlás terén. Nehéz meccs volt, úgy érzem, egy kicsit görcsösek voltunk, és nem igazán tudtuk a saját játékunkat játszani, abszolút nem ültek a kinti dobásaink, a Falco pedig van olyan jó csapat, hogy ilyen támadójátékkal nem igazán lehet ellenük nyerni. Összességében nehéz kimondani, de megérdemelten nyert a Falco ellenünk, még a harmadik negyed elején volt egy fellángolásunk, de ott rengeteg olyan hibát vétettünk, ami szerintem a görcsösségnek volt betudható, de nyilván a fáradtság is közrejátszott. Ez után a meccs után össze is törtek a srácok, egyetlen célunk volt a harmadik napon, hogy próbáljuk meg elfelejteni az előző két nap történéseit, de ez elég nehéz volt, hiszen ahogy mindenki, ők is az aranyérmet szerették volna. A harmadik nap játszott a legjobban a csapat, kiemelném a védekezésünket illetve azt, hogy fizikálisan a Nyíregyháza fölé tudtunk nőni, és nagyon jó játékkal, jó kinti dobásokkal megérdemelt győzelmet arattunk. A második negyed elejétől elkaptuk a ritmust, onnantól kezdve pedig nem volt kérdés” – értékelte a hétvége történéseit a Szedeák U21-es csapatának vezetőedzője,

Simándi Árpád

. Ahogy azt a szegedi tréner hozzátette, úgy véli, színvonalas tornán vannak túl, hiszen a B-csoportból érkező csapatok szinte ugyanezekkel a játékosokkal játsszák a felnőtt mérkőzéseiket is. „Azt gondolom, hogy színvonalas torna volt, ahol nem voltak nagy különbségek a csapatok között. Sok ügyes, tehetséges játékos lépett pályára, de van még hova fejlődnünk” – mondta el Simándi Árpád. Három nap alatt három meccset játszott a Szedeák U21, amelynek az erős házigazda elleni sikert követően talán jót tett volna, ha több, ezúttal sérülések miatt hiányzó játékosa is bevethető lett volna, ezáltal frissebbé válhatott volna az együttes, ugyanakkor az elért bronzérem is egy remek eredmény a szegediektől. „

Vágvölgyi Ákos

,

Molnár Bence

,

Wirth Ádám

nélkül is sikerült bronzérmet szereznünk, velük jóval bővebb lett volna a rotációnk, és teljesen másképp alakulhatott volna a torna. A Debrecen elleni győzelmünk az másik két, debreceni meccs eredményét figyelembe véve (a Debrecen több mint 40 ponttal verte az MTK-t, majd hússzal az Alba Fehérvárt – a szerk.) egy nagyon nagy győzelem volt, azzal kapcsolatban kiemelném, hogy ezt a debreceni csapatot az első félidő végére 20 pont körül tartottuk, ami azt mutatja, hogy jó irányba halad a mi csapatunk. Összességében elégedett vagyok ezzel a bronzéremmel, a Falco ellen nagyon nehéz játszani. Remélem, jövőre ugyanígy együtt marad ez a csapat, és megpróbálunk a dobogó magasabb fokára fellépni” – fogalmazott Simándi Árpád.

Elmaradt az önmagától vártaktól

Többször a felnőttek között is lehetőséget kapott a bizonyításra a fiatal Mike János, aki ezúttal az U21-es együttes játékának fazonját szabta a hétvégén. Az irányító úgy véli, sikerülhetett volna jobban is a hétvégje a szegedi csapatnak. „Az első meccsen elég jól játszottunk, majd a Falco elleni meccsen nem jöttek be a dobásaink, a védekezésünk sem működött jól, nekik szinte minden beesett sajnos, jó napot fogtak ki ellenünk, az volt a legrosszabb meccsünk a döntőben. Csalódottak voltunk azt követően, de a harmadik helyért vívott meccsre jobban fel tudtunk pörögni, mint az ellenfél, szerencsére végül elég simán tudtunk ott győzni” – értékelte az U21-es nyolcasdöntőt Mike János.

szedeak_edzes08_gs_mike_janos

Az irányító elmondta, nem volt megelégedve a saját játékával, ahogy fogalmazott, a DEAC és a Falco gyakorlatilag élete két legrosszabb meccsét játszotta. „A bronzmeccsen már egy átlagosabb teljesítményt nyújtottam, de az sem volt az igazi. Szerencsére a csapat többi tagja jól játszott, így sikerült a harmadik helyen zárnunk” – mondta el Mike János, aki megerősítette, hogy az aranyéremért utaztak Debrecenbe, ugyanakkor a sorsolásuk sem volt a legkedvezőbb, hiszen a házigazda Debrecennel kezdték a tornát. „A harmadik hely sem rossz, de azért egy kicsit csalódottak voltunk a végén. Jövőre nagyjából hasonló csapattal tudunk majd játszani, a következő évben hátha egy még fényesebb érem lesz majd a szezon végén nálunk, de ezt majd szeptembertől meglátjuk, mindenesetre ezen leszünk” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak a Szedeák irányítója. A Naturtex-SZTE Szedeák közben fél szemét Pécsen tartja, hiszen amennyiben a szerdai, Pécs-Alba Fehérvár mérkőzésen pécsi győzelem születne, akkor már biztosan a rájátszásban folytathatja a Szedeák. „A szezon folyamán egyre jobban összeállt a csapat, azt is mondhatjuk, hogy szinte bármelyik csapattal fel tudtuk venni a versenyt, akár idegenben is. Meglátjuk, hogy mire lesz ez elég, bejutunk-e a rájátszásba, de ha úgy alakul, hogy lemaradunk a play-offról, akkor is egy szép teljesítményt értünk el, ugyanakkor csalódottak lennénk, ha nem kerülnénk be a rájátszásba itt az utolsó fordulóban” – fogalmazott a felnőtt együttessel kapcsolatban Mike János.

A bronzérmet szerzett Naturtex-SZTE Szedeák U21-es csapatának vezetőedzőjével, valamint irányítójával beszélgettünk.http://szegedma.hu/?p=527626

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 14.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.