Sport

Kosárlabda: az ország legjobbja ellen csatázik a Szedeák

Kosárlabda: az ország legjobbja ellen csatázik a Szedeák

2015. április 21., kedd
Kosárlabda: az ország legjobbja ellen csatázik a Szedeák
szedeak_paks31_gs

Szerdán Szolnokon kezdi meg a rájátszást Nikola Lazic legénysége, mely a teher nélkül és roppant motiváltan léphet pályára az Olaj vendégeként.

Története során első alkalommal jutott be a férfi kosárlabda NB I/A negyeddöntőjébe a Naturtex-SZTE-Szedeák, mely egyből hazánk első számú gárdájával nézhet farkasszemet. A három győzelemig tartó párharcban a mieink ellenfele a címvédő Szolnoki Olaj KK lesz. A Szolnokról talán elég annyit megjegyezni, hogy ötszörös bajnok, hatszoros kupagyőztes (2015-ben is már elhódította a serleget), kétszeres EuroChallenge-negyedik, és évek óta az Adria Ligában is vitézkedik, ebben a szezonban az előkelő hetedik helyet szerezte meg. A magyar bajnokságba ezúttal is a középszakaszban kapcsolódott be, és meg is nyerte a felsőházat (igaz, öt siker mellett három idegenbeli vereséget is elszenvedett...), azaz a legelőkelőbb pozícióból kezdheti meg a rájátszást. A teljesség igénye nélkül szemezgetve a rendkívül bő keretükből,

Dragan Aleksic

vezetőedző rendelkezésére áll három amerikai kosaras (

Lazeric Jones, Sergerio Gipson, Michael Lee

), két szerb (

Marko Brkic, Strahinja Milosevic

), további két honosított szerb játékos (

Marko Sztajkovszki, Miljan Rakics

), valamint magyar válogatottak sora (

Wittmann Krisztián, Vojvoda Dávid, Keller Ákos, Báder Márton

).

Online

Szerdán 18 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szolnoki Olaj KK - Naturtex-SZTE-Szedeák negyeddöntő első mérkőzéséről. Szurkoljon velünk!

"Az aranyérem első számú várományosa ellen játszunk a play-offban, Magyarország legjobb csapatával mérkőzünk, ami hatalmas élmény számunkra. Nagyon büszke vagyok az együttesünk, mely messze a várakozások felett szerepelt idén. Ahogy többször említettem, a középszakasz már igazi ajándék volt számunkra, a negyeddöntő pedig egy újabb, extra ajándék. Sokat tanulhatunk, rengeteget profitálhatunk a Szolnok elleni párharcból. A Szedeák először jutott be a rájátszásba, csak néhány játékosom

(Kiss Zs., Molnár A., Ciric, Stefanovics, Kuntics - a szerk.)

vett már részt play-offban, így mind a fiatalok, mind az idősek most hasznos tapasztalatot szerezhetnek. Az Olaj minden poszton több klasszist vonultat fel, magyarokat és légiósokat egyaránt, nem véletlen, hogy az európai porondon is remekül megállta a helyét. Egy biztos: nyomás nem lesz rajtunk, teher nélkül léphetünk pályára szerdán a tiszaligeti sportcsarnokban, ahol a célunk nem is lehet más, mint hogy játsszunk egy jó meccset, és minél inkább megszorongassuk a hazaiakat. Nemcsak ajándék, de kiváló teszt is nekünk ez a találkozó, illetve az egész sorozat, mely megmutatja, hol is tartunk valójában. Úgy érzem, jó úton indultunk el, és idén talán nem is egy, de rögtön két lépést tettünk előre, ezt az építkezést szeretnénk majd folytatni. Kedden még tréningezünk egyet, megbeszéljük a Szolnok elleni taktikát, elemezgetjük az Olaj játékát, majd szerdán következik az ütközet. Minden játékosom rendkívül motivált - hiszen ki ne szeretné megmutatni egy ilyen nagyszerű csapat ellen, hogy mit tud? - nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak

Nikola Lazic

, a Szedeák vezetőedzője. Szegedi oldalon továbbra is a

Vágvölgyi Ákos, Csorvási Levente, Wirth Ádám

hármas hiányzik sérülés miatt, a többiek egészségesek, harcra készek. Ami a folytatást illeti, a második találkozót szombaton 18 órakor Szegeden, a harmadikat jövő kedden 18 órakor Szolnokon rendezik meg. Az esetleges negyedik mérkőzés május 1-jén lenne Szegeden, míg az ötödik május 3-án Szolnokon.

Így játszott a Szolnok legutóbb a felsőházban:

Szolnoki Olaj KK - Soproni Sördögök 67-58 (16-14, 20-15, 10-13, 21-16). Szolnok:

JONES 11, VOJVODA 20/6, Milosevic 14/3, Lee 9/6, Keller 3. Csere: Rakics 2, Wittmann 6/6, Báder 2, Peringer. Vezetőedző: Dragan Aleksic.

A felsőház végeredménye:

1. Szolnoki Olaj 8 5 3 614–566 0.842 16 2. KTE-Duna Aszfalt 8 5 3 580–568 0.789 15 3. Atomerőmű SE 8 3 5 621–634 0.737 14 4. Kaposvári KK 8 4 4 713–709 0.684 13 5. Soproni Sördögök 8 3 5 582–633 0.684 13

A középház végeredménye:

6. Falco KC Szombathely 32 19 13 2888–2810 0.797 7. PVSK-PANNONPOWER 32 17 15 2658–2619 0.766 8. Naturtex-SZTE-Szedeák 32 16 16 2742–2861 0.750 9. Alba Fehérvár 32 15 17 2823–2706 0.734 10. Egis Körmend 32 14 18 2810–2764 0.719

Ez már tényleg a top! Holnap a Szolnoki Olaj ellen a rájátszást kezdi a Szedeák! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=529847

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 21.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.