Sport

Kézilabda: a Vác ellen kezdi a rájátszást az SZKKSE

Kézilabda: a Vác ellen kezdi a rájátszást az SZKKSE

2015. április 10., péntek
Kézilabda: a Vác ellen kezdi a rájátszást az SZKKSE
szkkse_vac_mj 015

Szűk egy hónapos szünet után újra tétmeccset játszik a Szeged KKSE női kézilabda csapata az NB I-ben, méghozzá a kiesés elkerüléséért vívott rájátszást kezdődik meg Marosán György együttesének számára szombaton a Vác ellen. Az előjelek nem a legjobbak a szegedi együttes számára, amely 1 ponttal, sereghajtóként kezdi a szezon utolsó periódusát.

Ahhoz, hogy elkerülje a kiesést a Szeged KKSE, az alsóházi rájátszásban két csapatot kell megelőznie a hat fordulóból álló csata végén. Az alapszakasz eredményei vajmi keveset számítanak, így a szegediek az ezt a szakaszt 2 ponttal kezdő MTK, a 3 pontos Mosonmagyaróvár, valamint a hétvégi ellenfél, a 4 ponttal rajtoló Vác elleni oda-vissza meccseken harcolhatja ki az élvonalban maradást. Az egyébként sem bő kerettel SZKKSE felkészülése csak úgy, mint szinte a szezon egészében, ezúttal sem volt zavartalan, hiszen

Barján Bianka

műtétje miatt nem állhat

Marosán György

rendelkezésére a rájátszás első szakaszában, így az irányító nélkül kellett gyakorolnia a játékot a rájátszásra készülés jegyében. Szombaton az a Vác érkezik, amelytől mindkétszer kikapott az alapszakaszban a Szeged KKSE, az utolsó hazai mérkőzésén éppen a Váccal játszottak Szabó Edináék, akkor

39-27-re nyertek a vendégek

, míg novemberben Vácott

27-19-re nyert

a szombati ellenfél.

Online

Szombaton 14.00 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szeged KKSE - Ipress-Center Vác NB I-es női kézilabda mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

„Nem tudtuk elvégezni azt a munkát Bia kiesésével, ami szükséges lett volna. Az egyik legfontosabb láncszem esett ki vele a támadásunkból, mellette nem számíthatunk

Hódi Szilviára

, aki a magánéletét, a karrierjét építi tovább, ami teljesen elfogadható, így is állapodtunk vele meg a télen, érthető a döntése, sok sikert kívánok neki terveihez. Ugyanakkor az ő kiesése is problémát okoz védekezésben, most viszonylag nagy számban tudunk edzeni, de volt, hogy 7-8 embernek tudtam csak tartani edzést. Semmiképpen nem egy kedvező pozíció, ha támadást akarsz gyakoroltatni, akkor nincs, aki védekezzen ellened, ha pedig védekezni akarsz, akkor nincs, aki támadjon ellened. Ez egy érdekes év, az biztos, megtapasztaltam azt, hogy milyen, amikor semmi nem sül, ha 15-re, vagy ha 16-ra kértem lapot, akkor sem, nem volt olyan kis szám, amivel ne sokalltam volna be. Meg kell élnie ezt is az embernek úgy gondolom, ebből épülök én is és a klub is sok mindent leszűrhet ez alatt az év alatt, de ezzel együtt itt van ez a hat meccs, amelyeknél nem tesszük fel a kezünket, de tudjuk a realitást, azt, hogy sokkal jobb körülmények között dolgozik a többi klub, gondolok itt a pech-szériára. Ezek a harcosok és én nem fogjuk feladni egy percig sem, sajnos viszont ki kell jelenteni, hogy nem mi vagyunk a fő esélyesei a bent maradásnak, de vannak csodák és mi megpróbálunk csodát tenni, az biztos, hogy mi végig fogjuk harcolni ezt a hat mérkőzést” - mondta el portálunknak Marosán György, a Szeged KKSE vezetőedzője. A Szeged KKSE győzelem nélkül zárta az alapszakaszt, most ahhoz, hogy jövőre is első osztályú csapat lehessen, három győzelemre mindenképp szüksége lenne a szezon legfontosabb részében. „Nem önmaguktól lesznek motiváltak a lányok, ez az én felelősségem. Muszáj, hogy tűzben legyenek, mert én rákényszerítem őket. Nem könnyű ezt az állapotot fent tartani, de sikerült egy olyan tekintélyt elérjek, hogy hisznek nekem, ez azért van, mert soha nem csaptam be őket, mint ahogy ők sem engem. Ha valami nem sikerül, nem biztos azért van, mert ők becsaptak engem, hanem azért mert itt tartunk. Nagyon ügyes játékosok, megtiszteltetés számunkra együtt dolgozni a szegedi kézilabdáért. Nagyon jó társaságot sikerült összehozni, ez ad hitet nekem és mindenkinek, jó csapatkohézió állt össze, talán ez vezethet a csodához” - fogalmazott az SZKKSE mestere. Szombaton a Vác ellen mindenesetre nagyot léphetne előre az SZKKSE, amennyiben sikerülne első sikerét begyűjtenie, hiszen ezzel szinte utolérné ellenfelét a tabellán, Marosán György pedig erre a találkozóra is győzelemmel készül. „A barátaim szokták kérdezni meccsnapon, hogy mi lesz, győztök? Erre én mindig azt mondom, hogy szerintetek mit fogok mondani? Persze, hogy győzünk! Ha a Győrrel vagy a Szkopjéval játszanánk, akkor is ezt mondanám, mert azt az érzést nem akarom megismerni, amikor úgy lépsz pályára, hogy hát nem győzünk, mert akkor inkább abbahagyom. Győzni fogunk, győzni szeretnénk, de ha a realitást nézzük, akkor talán azt mondanám, hogy nem, de kell, hogy legyenek álmaink, amiket el akarunk érni, de ez egy nagyon nehéz feladat lesz ezen a hétvégén nyerni, vagy akár bármelyik meccsen nyerni, és nekünk örülnünk kell annak, ha két pontot is szerzünk, ezekkel a problémákkal a hátunk mögött” - zárta Marosán György.

Az alsóházi rájátszás állása:

1. Vác 4 pont 2. Mosonmagyaróvár 3 pont 3. MTK 2 pont

4. Szeged KKSE 1 pont

Szombaton kezdődik a rájátszás az SZKKSE számára - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=526203

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 9.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.