Bulvár

A budapesti Holokauszt Emlékközpontba kell látogatnia a holokauszttagadó nőnek

A budapesti Holokauszt Emlékközpontba kell látogatnia a holokauszttagadó nőnek

2015. április 16., csütörtök
A budapesti Holokauszt Emlékközpontba kell látogatnia a holokauszttagadó nőnek

Holokauszttagadás miatt gyorsított eljárásban marasztalt el jogerősen egy 61 éves helybéli nőt csütörtökön a Szegedi Járásbíróság.

A bíróság a nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért - a vádhatóság indítványával egyezően - másfél évre elrendelte a nő próbára bocsátását és pártfogói felügyeletét. A bíróság különös magatartási szabályként előírta a vádlottnak, hogy látogasson el Budapesten a Pávai utcai Holokauszt Emlékközpontba, és az ott látottakról számoljon be pártfogójának. Az egyik internetes portálon 2014. november 21-én jelent meg cikk arról, hogy Budapestre látogatott az egykori auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának unokája. Az íráshoz a vádlott az egyik közösségi oldalon olyan tartalmú hozzászólást fűzött, amellyel kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét, illetőleg hazugságként állította be azt, valamint utalt arra is, hogy mi köze van az unokának a nagyapja tetteihez. Ezen kívül felháborodását fejtette ki a cikk mint áskálódás miatt is. A nő hozzászólásában a "holkamu" kifejezést és a "különben is, ha igaz is" fordulatot használta. A Tett és Védelem Alapítvány feljelentése alapján indult eljárásban a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, és a bíróság előtt is úgy fogalmazott, nem állt szándékában megsérteni senkit. A büntetlen előéletű nő a civil szervezetnek bocsánatkérő levelet is írt. Kemenes Krisztián bíró az ítélet indoklása során kifejtette, nem lehetett kérdéses a vádlott bűnösségének megállapítása. Az enyhítő körülményekre – különösen a vádlott beismerésére és bocsánatkérésére - való tekintettel azonban nem látta szükségesnek büntetés kiszabását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.